Hirdetés

Megtört a jég a kosárlabdázóknál - Győzelemmel búcsúzott a VSK

HN-információ
Szoros mérkőzésen egypontos sikert aratott tegnap a hazai férfikosárlabda 1. Liga elődöntő csoportjában a VSK Csíkszereda. Lászlófy Botond tanítványai négy, zsinórban elvesztett találkozó után tudtak nyerni, a csapat számára ez volt az utolsó hazai mérkőzés az elődöntő csoportban. [caption id="attachment_47206" align="aligncenter" width="1000"] Dumitrescu dobta a legtöbb legtöbb triplát a csíkiak közül Fotó: László F. Csaba[/caption] Az utolsó másodpercekben sikerült győznie a VSK Csíkszereda csapatának tegnap délután a Bukaresti Rapid ellen a hazai férfikosárlabda 1. Liga elődöntő I. A csoportjának utolsó hazai meccsén. A csíkiak egy rossz kezdést követően nyertek egy nagyon szoros találkozón. Közel hárompercnyi játék után szerezte a VSK az első kosarat a Rapid ellen, ez pedig rá is nyomta a bélyegét az első negyedre, amit a fővárosiak nyolc ponttal nyertek. A második játékrész viszont remekül sikerült Lászlófy Botond tanítványainak, akik nemhogy ledolgozták a hátrányt, de a nagyszünetre kétpontos előnnyel mehettek. A harmadik negyedet is jól kezdte a VSK, három perc alatt kilenc pontra növelték előnyüket, ekkor a Rapid edzője időt kért, innentől pedig elkezdték a felzárkózást a fővárosiak, és a negyed végén már ők vezettek két ponttal. Az utolsó játékrészt megint rosszul kezdte a VSK, négy zsinórban elrontott támadást követően azonban elkezdték szórni a pontokat, és egy perccel a meccs vége előtt egyenlítettek. Az utolsó perc sok izgalmat hozott, a Rapid hárompontos előnyre tett szert, de Vita egy triplával újra egyenlített, 2,6 másodperccel a vége előtt pedig két szabaddobáshoz jutott a VSK, Tóth az elsőt értékesítette, a másodikat pedig ugyan kihagyta, de pont a hiba miatt nem tudott építkezni az ellenfél, így egy ponttal a csíkiak nyerték a meccset. – Remek játék után megérdemelt volt a győzelmünk, örülök, hogy végre összejött a győzelem egy olyan meccsen, amit akár korábban is eldönthettünk volna. A végjáték valóban izgalmas volt, és a szerencse is mellénk szegődött – mondta a találkozó végén a VSK edzője, Lászlófy Botond. Eredmények Férfikosárlabda 1. Liga, elődöntő I. A csoport: VSK Csíkszereda – Bukaresti Rapid 73:72 (10:18, 24:14, 21:25, 18:15). A csíki pontszerzők: Ene 21 (2 x 3), Dumitrescu 16 (4 x 3), Vita 12 (3 x 3), Tóth 7, Ilicov 6, Olariu 6, Murgu 5 (1 x 3). Cuza Sport Brăila – CSU Știința Bukarest 101:72, Bukaresti CN Aurel Vlaicu – Politehnica Iași 93:72. Az állás: 1. CN Aurel Vlaicu 15 pont (6/3), 2. Iași 14 p. (6/2), 3. Rapid 13 p. (4/5), 4. Știința 13 p. (4/5), 5. Brăila 13 p. (6/1), 7. Timba 13 p. (5/3), 8. Kolozsvári U 11 p. (2/7), 8. VSK 10 p. (1/8). Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!