Hirdetés

Megmentenék a posta épületét

HN-információ
Új rendeltetést adnának civil közösségi kezdeményezésre Felső­bol­dogfalva magára hagyott régi posta épületének. Egyelőre a civilek két mutatós fotót helyeztek el a kirakatban, azzal a céllal, hogy javítsák a település közhangulatát. Kilyén Barna, a Felsőboldogfalvikum klub ötletgazdája kérdésünkre elmondta: azt tervezi, hogy összegyűjti a falu számára értékes helyi történeteket és tárgyi hagyatékokat. Napról napra rosszabb állapotba került Felső­bol­dogfalva egyik legrégebbi épületrésze, amely még a nyolcvanas évekből maradt fenn. Nem kimondottan felsőboldogfalvi jelenség, hogy az eredeti rendeltetését vesztett posta hosszú ideig elhagyatottan áll, omladozó állapotban. A több évtizedre visszatekintő vidéki posta jelenleg használaton kívüli helyisége egy tömbház alatt, illetve egy vegyesüzlet mellett található. A Román Posta is támogatta az immár két éve működő Felsőboldogfalvikum klub helytörténeti kezdeményezését, hogy új tartalommal töltsék fel, illetve szépítsék a helyiséget. Kilyén elmondta: elsősorban az épület külsejének csinosítására helyezték a hangsúlyt. A főút mellett található feljavított posta kellemesebb látványt nyújt az előtte elhaladó turisták, a látogatók és a helyi lakosok számára. Két fotóval tették esztétikusabbá a kirakatot – a Nyári fürdőzés a Nagy-Küküllőn című kép 1937-ből származik, a Kerekes Mózes udvarában megörökített cséplést ábrázoló kép pedig az 1950-es évekből. A fotók szerzője ismeretlen. – A szemünk hozzászokott a rossz állapotban lévő épületek látványához, amelyek a rendszerváltás előtti időkből maradtak fenn. Azt már kevesebben veszik észre, hogy kevés kreativitással ezeket az épületeket újra lehet öltöztetni, széppé lehet varázsolni – mondta a kezdeményezés ötletgazdája. Hozzátette: új rendeltetést nem jelöltek ki a helyiségnek, de vannak elképzeléseik. Azt fontolgatják, hogy kiállítóteret, esetleg egy postamúzeumot hoznak itt létre. Az épület teljes felújítása ugyanakkor már meghaladja az anyagi lehetőségeiket. Kilyén Barna ugyanakkor elmondta: a környéken található még további tíz olyan környékbeli építmény, amelyek az ötvenes évek előtt készültek és a népi építészet kategóriájába sorolhatók. – Fontos lenne megmenteni a régi épületeket, hiszen az ember és a természet közti harmóniát vagy egy letűnt értékrendet képviselnek – fűzte hozzá. Megjegyezte: anyagi forrás hiányában a kezdeményezésük fő célja, hogy érzékenyítsék a közösséget a település értékei iránt.

Miklós Dalma



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!