Hirdetés

Meghirdették az Élmény Alap pályázatát

HN-információ
Az újonnan létrehozott Élmény Alap segítségével a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont meghirdette pályázatát, amelynek elsődleges célja aktív élményekben részesíteni a gyergyói fiatalokat. A pénzalapról, illetve a pályázat részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be, mondván, több szempontból is hasznos a kezdeményezés, amely által nemcsak a pályázó fiatalok, hanem a közösségük is fejlődhet. Az Élmény Alap közösségi pénzalap, amely egy Gyergyó­szent­miklósról elszármazott vállalkozó, Erdélyi Róbert kezdeményezésére jött létre – mutatott rá az Élmény Alappal kapcsolatban Dániel Botond, a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont vezetője. Mint részletezte, a tavaly decemberi városnapokon volt egy jótékonysági est, amelyet Erdélyi Róbert szervezett, a pénzalap legfőbb forrását pedig a részvételi díjakból begyűlt összeg képezi: száz személy vett részt az eseményen, így hozzávetőleg egymillió forintnyi összeg gyűlt be, a gyergyószentmiklósi Bíró Róbert vállalkozó pedig további egymillió forinttal járult hozzá a kezdeményezéshez, így idén kétmillió forinttal, azaz hozzávetőleg 28 000 lejjel gazdálkodhat az Élmény Alap. Fiatalok kezdeményezéseit támogatják Dániel Botond kifejtette, szükség volt az adminisztratív háttérre, így került képbe az erőforrásközpont, a pályázati lehetőségről pedig elmondta, három részből tevődik össze: van egy nyílt pályázati része, amelyre az összeg több mint felét áldozzák, ezenkívül belső projektekre (például fiataloknak szóló gazdasági képzésekre), valamint különböző adminisztratív költségekre kívánnak költeni a pénzalapból. Megjegyezte, a megpályáztatni kívánt 17 000 lejből egyrészt fiatalokból álló csoportokat támogatnak elképzeléseik megvalósításában, ugyanakkor egyénenként, ösztöndíjakra is lehet pályázni. – Nagyon fontos, hogy fiatalok csoportjait támogatnánk az alapból, nem civil szervezeteket – hangsúlyozta Dániel Botond, mondván, a projekt irányulhat egy hétköznapi probléma megoldására, vagy éppen arra, hogy a résztvevők könnyebben gyakorolhassák a hobbijukat, a lényeg, hogy annak köze legyen Gyergyószentmiklóshoz. Az ösztöndíjak esetében közölte, tehetséges fiatalok támogatása a cél. A szervezők kiemelték: nagyon fontos szempont, hogy az adott fiatal valamilyen formában – és itt nem anyagiakra gondolnak – meghálálja közösségének ezt a lehetőséget. – További célok, hogy a fiatalok összefogjanak, javuljon a kezdeményezési készségük, egyszóval megtapasztalják a közösség élményét – mondta Dániel Botond. Május 2–4. között pályázati felkészítőket tartanak, a pályázatok online benyújtási határideje május 18., míg a projektek nyilvános bemutatóit május 18. és június 2. között tartják. A pályázatok elbírálására öttagú kuratóriumot hoztak létre, tagjai Csibi Márta, Molnár Judit, Gereöffy Imola, Pál Levente és Dániel Botond. Az Élmény Alapról, illetve a pályázatokról a www.eroforraskozpont.ro honlapon olvashatnak részletesebben. Kertész László A cikk a Hargita Népe április 11-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!