Nemrégiben ünnepelte 90. születésnapját Kallós Zoltán néprajzkutató. Pár nappal a kolozsvári operában szervezett ünnepség előtt válaszúti otthonában kereste fel az ünnepeltet Székely Ferenc. A beszélgetés második, befejező része. [caption id="attachment_29716" align="aligncenter" width="1000"] Székely Ferenc és Kallós Zoltán Fotó: Balla Ferenc[/caption] – Hány adatközlővel dolgozott, s most hányan élnek azok közül? – Szomorú visszagondolni, mert akik a Balladák Könyvében vannak nyilvántartva mint énekesek, összeszámoltam, a 250-ből ha él 20–25… – Azt mondják: a fa, amikor a szél cibálja, a gyökereivel válaszol. Hogyan tudná kivédeni a mostani „cibálást” a kisebbségi sorsban élő magyarság, bárhol a nagyvilágban? – A hagyomány tartja össze a magyarságot! Mind szellemi, mind tárgyi vonatkozásban… – A fiatalabb generációból – persze vannak kivételek is – sokan azt sem tudják, mi a ballada mint irodalmi műfaj… – Attól függ, ki a magyar szakos tanára! Mennyire foglalkozik a népköltészettel, a népi kultúrával… – Születnek napjainkban is balladák? – Most már nem! – Az 1970-es években, amikor egy keveset enyhült a hatalom szorítása, Széken is, egyebütt is gombamód megszaporodott a tánc filmezése, az adatközlők felkutatása, a szellemi néprajz mozgóképen való megmentése… – Több filmet készítettünk, persze Széken is… „Hallottátok Forrószegen mi történt? / Horváth Perzsinek a fiát megölték. / Vérit vették, mint a fogolymadárnak, / Halva vitték bé az édesannyának. //….. // Te Serestély, hogy nem fájt a te szíved, / Mikor a te pajtásodat megölted? / Dehogy nem fájt, azt hittem, hogy meghasad, / Mikor mondta: Jaj, Istenem, meghalak. / Pajtásomat viszik a temetőbe, / Ingem visznek az örökes tömlecbe.” De nem nagyon énekelték Széken, mert a hozzátartozók nem szerették. Úgyhogy egy öregasszonytól vettük fel, ott volt Csoóri Sanyi is, meg az első felesége, Marosi Julcsi. – Ennek vannak változatai is? – Vistán van egy változata, de a gyilkosság Nagykapuson történt. „Hallottátok, Nagykapuson mi történt? / Káplár Marcit harminc lejért megölték…” – Kik voltak a legnagyobb balladakutatók? – Kriza János és Arany János… Érdekes, hogy Kriza már a XIX. század második felében a ballada kiveszéséről beszélt… Visában még most is tudnak Kőmíves Kelemenről és Homlódi Zsuzsannáról. Moldvában most is él egy asszony, aki az ifjú Mátyás királyról tud balladát. – Mennyire mondható teljesnek az erdélyi magyar balladakutatás, elkészült-e a balladairodalom atlasza? – A gyűjtők elkerülték a Mezőséget, mivel vegyes nemzetiségű terület. Bartók már az 1900-as években kijelentette: a régi magyar népzenei stílus eltűnőben a magyar nyelvterületen. A Balladás könyvében van 500 ballada és 50 balladás hangulatú dal, de még mindig nincs benne minden… – A bécsi döntés utáni határrevízió hozott-e változást a népi értékek megmentése terén? – Az 1940-es években mi is odatartoztunk… Palotai Gertrúdnak megjelent egy írása a széki varrottasokról. Jobban mondva: a rámán varrott széki írásosról. Ezt csak Széken csinálják! Ez jutott el Kodály kezébe, s azt mondta: ha ilyen a varrottasuk, milyen lehet a zenéjük? S akkor jött el Lajtha László Székre, Szépkenyerűszentmártonba. Kidében Jár­dányi Pál megírta A kidei magyarság világi zenéje, dr. Vajkai Aurél a Népi orvoslás a Borsa völgyében című művét, és dr. Szabó T. Attilának is megjelent két rövidebb tanulmánya a varrottasokról, Ismeretlen mezőségi hímzések címen, Válaszútról és környékéről. És ennyi! A táncházmozgalomnak köszönhetően figyeltek fel a Mezőségre. – Ön sokat dolgozott Jagamas János népzenekutatóval, mi volt az ő véleménye a mezőségi zenéről? – A mezőségi zenei felállás lehetett az erdélyi fejedelmi udvaroknak a zenélési módja. Nem véletlen, hogy ilyen került elő Bonchidáról: Rákóczi ritka magyarja, Székről Rákóczi keservese vagy Betlehemből a Bánffyak lassúja. Úgyhogy ez a zenei örökség közös lehetett. Aztán nyugati hatásra, az értelmiség közbenjárásával, megváltozott a zenei ízlés… – 1969-ben indult a román televízió bukaresti magyar adása, ami később, a 70-es évek elején, fellendítette a táncházmozgalmat. Hogyan emlékszik vissza erre? – Eleinte, amikor beindult, távoltartottam magam a táncházmozgalomtól, nem akartam a gyerekeket kompromittálni… Később én is kezdtem eljárni. – Mi volt a táncházak értékmentő, értékteremtő szellemi hozadéka? – Mindenkinek van egy anyanyelve; kell legyen egy zenei anyanyelv is. Nekünk magyar az anyanyelvünk, csakis magyar kell legyen a zenei anyanyelvünk is. És ehhez szorosan kapcsolódik a magyar mozgáskultúra. Tehát: anyanyelv, zenei anyanyelv és magyar tánc. Elválaszthatatlan egyik a másiktól. Tudni kell, hogy a falusiak tánc közben mindig énekeltek. Ez együtt járt! – Több lemeze jelent meg. Egyiknek a címe: Búsulni sohasem tudtam, a másiknak: Idegen földre ne siess! Tud-e búsulni és kívánkozott-e valaha idegen földre? – Egyszer behívattak a kolozsvári szekuritátéra, személyesen jött ki az őrnagy Kolozsvárról, s az volt az egyik kérdése: Miért mennek el az emberek külföldre? Azt válaszoltam: biztos okuk van rá, vagy kalandvágyból… Tudok olyanról, hogy mindene megvolt, s mégis elment. Nekem lenne okom rá, s mégsem megyek. S ha úgy lesz, hogy elmennek a magyarok, talán én leszek a legutolsó… Másnap személyesen hozták ki az elutasítást, és utána 10 évig nem kaptam útlevelet. – Ez mikor volt? – Az 1980-as évek elején. – Egyébként, milyen volt a kiköltözési arány a mezőségi magyarok körében? – Érdekes folyamatok voltak a Mezőségen… Válaszútról nemigen mentek ki. Egy családról tudok. Visa hagyományőrző, lelkes mezőségi falu, épp a táncház miatt maradt meg a viseletük. Rongyos kicsi falvak, de megőrizték hagyományaikat… Kolozsvárra még beköltöztek, de kevesen mentek el külföldre. Például rengetegen beköltöztek Magyarszovátról Kolozsvárra; tulajdonképpen ők alapították az unitárius eklézsiát Kolozsváron, és ők is tartják fenn. Magyarszováton volt körülbelül 1200 unitárius, s a falu két részre tagolódik: Felső-Szovát és Alsó-Szovát. A felső-szovátiak nemesek és unitáriusok, az alsó-szovátiak jobbágyok és reformátusok voltak. Most körülbelül nyolcszázan vannak, nagy falu, különleges a nyelvjárásuk is; egyes betűket úgy ejtenek, mint a moldvaiak: kucsa, csúk, dzsermek, madzsar… Ide lehet sorolni még Kispulyont, Melegföldvárt, Katonát, Cegét, Noszolyt, Szépkenyerűszentmártont. Nem tartozik ide – bár alig három kilométerre van Melegföldvártól – Feketelak és Búza. – A 21. század elején mennyire őrzik hagyományaikat a mezőségi magyarok? – Gyönyörű betlehemesek vannak Visában, Búzában, Vajdakamaráson, Magyarszováton… A szovátiban nincs Mária, ők unitáriusok. A visaiakkal kétszer voltam magyarországi betlehemes fesztiválon, mind a kétszer elsők lettünk. – Mi a helyzet a kántálással? – Még járnak… Van jó néhány érdekes apokrif szöveg. Itt Válaszúton is: „Én felkeltem szép piros hajnalban.” Ezt majdnem minden mezőségi faluban ismerik. – Válaszút nemcsak a Mezőség tárgyi és szellemi emlékeinek megőrzése okán vált híressé, itt van, s a legjobban itt működik a Mezőség magyarságmentő szórványprogramja, és itt van a Kallós Zoltán Alapítvány. Kérem, beszéljen erről is. – Annak idején nem akarták visszaadni szüleim házát, s bepereltem őket. Egy Sinkó nevezetű volt az ügyvédem. Fellebbeztünk Bukarestbe, s lejött a végzés, hogy a telekkönyvi kivonat szerint vissza kell adni az épületet, mert nem volt államosítva. Hívtam két markos legényt és Szép Gyulát az RMDSZ-től, leütöttük a lakatot, s kértem a helyi hatóságot, hogy vigyék el a holmijukat… Bementem a református püspökségre, akkor már Csiha Kálmán volt a püspök, s felajánlottam az egészet a református egyháznak… – Ez mikor volt? – 1992-ben. A jogtanácsos megcsinálta az ajándékozólevelet, de errefelé sem jöttek, még a szórványelőadó sem. Visszavontam az adománylevelet, s elkezdtünk építkezni. 1990–91-ig a téesz rezidenciája volt, hetekig hordtuk a szemetet, a mocskot… – Mikor pattant ki az ötlet a néprajzi múzeum megszervezésére? – Még a Ceaușescu idejében meg akartam csinálni, a régi kántori lakban… Egy földház volt a parókia mellett, akkor Gudor volt a tiszteletes. Megtudta a kultuszinspektor, s azt mondta: nem lehet kiállítani csak vallási tárgyakat… – Mi a helyzet jelenleg, van-e lehetőség a múzeum bővítésére? – Jelenleg körülbelül 10 000 néprajzi tárgy van kiállítva, s van még annyi, sőt lehet egy kicsivel több is raktáron, a pincében. Most kaptunk ígéretet, hogy lesz rá pénz, és bővíteni fogjuk az épületet, hogy kerüljön közszemlére az, ami megvan. De folyamatosan vásároljuk a falvakban még található értékeket… – Mikor szűnt meg a magyar oktatás Válaszúton? – 1974-ben. Huszonöt évig nem volt magyar oktatás. Kellett öt gyerek, de nem volt csak három. Azt mondtam, ha kell, kettőt pénzért is megveszünk, mert jóvá van hagyva. Akkor Kötő József volt az oktatási államtitkár, neki köszönhetjük. Elmentünk Magyarfodorházára, ott volt három gyerek, s az asszonyka, aki ismert Vajdakamarásról, ide adta a gyerekeket. Így 1999-ben újraindult a magyar oktatás. – Most hányan vannak? – 120-an. Van I–IV. osztály és mezőgazdasági szakoktatás. Ötödik osztályba Szamosújvárra mennek – ott van bentlakás a Tékában – és Kolozsvárra. – Honnan kerültek ide a gyerekek? – A Mezőségről: Keszüből, Pusztakamarásról, egyebünnen, szamosháti falvakból, ahol él 15-20 magyar a faluban, de nincs magyar iskola. Sőt még román iskola sincs! Lesz egy csomó analfabéta… Van egy statisztikai kimutatásunk: az ide került gyerekek 26 százaléka vegyes házasságból származik. Volt olyan eset, hogy az anyuka eljött beíratni a gyereket, s amikor az iskola titkárnője megkérdezte, miért nem adja az otthoni román iskolába, azt válaszolta: azért, mert a nagyobbik gyereke otthon elvégezte a 4 osztályt, de se írni, se olvasni nem tud. Minőséget kell adni! Szakképzett pedagógusaink vannak, akik kapnak egy ebédet, s felügyelik a szilenciumot is. Ide járnak a bonchidai magyar gyerekek is. Már ott sincs magyar iskola… – Nagyszerű, amit a szórványprogramról mond: itt vannak a Mezőség megmentett magyarjai! Mit szeretne még megvalósítani? – Én már elvégeztem, amit akartam! Azt mondják a Mezőségen: Még nem harangoznak, de már este van. Persze, szeretnénk bővíteni a múzeumot, kész van a terv, van rá pénz, a jelenlegi épület előtt és mögött fogunk terjeszkedni. Lesz olyan terem, ahol csak lepedők lesznek kiállítva, gyapjúszőttesek, kalotaszegi abroszok, párnahuzatok… Van vagy 600 darab párnahuzat a készleten. – Beszéltünk a Mezőségről, a csángó falvakról, balladákról, megmaradásról, sok mindenről… Hogyan látja: Moldvában lesz jövője a magyarságnak? – Soha az életben! Nem ér semmit ez a fakultatív oktatás. Megtanul írni, olvasni úgy ahogy, de hova tovább? Ilyen központokat kellett volna építeni, mint Válaszúton. Moldva elveszett! Ott, amit mond a pópa, az szent… Még ez a generáció megmarad, aztán vége. Van egy néhány hely, ahol jól megy, például Lészpeden, Frumoszán, Pusztinán, Lábnyikon… Ennyi! – Milyen kapcsolat van a válaszúti intézmény és a moldvai csángó magyarok szövetsége között? – Amíg kaptunk pénzt táboroztatásra, minden évben hoztunk gyerekeket. Ez körülbelül 8-10 éve megszűnt. Sokba kerül az útiköltség. Voltak Somoskáról, Lábnyikról, Rekecsinből, Magyarfaluból… – Jól hallottam: Magyarfalu? – Tecuci vidékén van, Ungureni románul. Nemrég változtatták meg a nevét Arini-ra. Az 1940-es években, amikor kimentek a bukovinai székelyek, Magyarfaluból 40 család telepedett át Magyarországra. És most is tartják a kapcsolatot: innen-onnan házasodnak. Akik itt voltak, mind magyarul beszéltek. Rekecsinyben van egy ügyes tanító, ő hozott I–IV. osztályos gyerekeket. De ügyesek! – Március 26-án töltötte 90. életévét, s most is teljes frissességgel dolgozik az erdélyi magyar szellemi és tárgyi kultúra megmentéséért. Min dolgozik jelenleg? – Előkészítettünk 3 CD-t széki felvételekkel. Akik szerepelnek rajta – Szabó Varga Gyuri, Csorba János, Pap Mari –, azok már nem élnek. A minap jelent meg. CD-n széki anyagot nem nagyon adtunk ki, ez inkább szöveges gyűjtés, kevés a hangszeres. Többek között rajta lesz Az aradi 13 vértanú, Sisiről egy ének, Arany Jánosnak a Szilágyi Erzsébet levelét megírta – énekelve. Szabó Varga Gyurinak az apja, amikor Lajtha László itt járt, olyan 90 éves volt, és Lajtha felvitte Pestre. És Gyuri éppúgy énekelt, mint az apja. Egészen különös gégebeállítása volt, mintha a mongol pusztán énekelt volna… – Említsünk meg néhány díjat is, a sok közül, amit élete folyamán kapott. – Számtalan kitüntetésem van, de ezek közül hármat említek meg: Kossuth-díj, Corvin Lánc, Nemzet Művésze. – Amikor elkezdtük a beszélgetést, azt mondta: még nem harangoztak, de már este van. Az Úr, aki a harangozást elrendeli, tudja: még fontos dolgok vannak hátra, amit el kell végeznie… Ehhez kívánok erőt, egészséget, lelki békességet!