erős felhőzet
szórványos felhőzet
Még másfél hónap?
Vagy több. Inkább több. Államelnökünk, Klaus Johannis olyanformán mondta, és javasolta is a parlamentnek, hogy újabb egy hónappal mindenképp meg kellene hosszabbítani a szükségállapotot az országban. Vélhetően átmegy ez a javaslat, és mindkét ház megszavazza, bár több politikai erő is úgy fogalmazott, hogy nem teljesen indokolt, hiszen nem egyformán sújt minden régiót.
Talán jobb lenne, ha az óvatosság mellett helyenként és időnként lazítanának itt-ott a kijárási tilalmon, s az is a javunkat szolgálná, ha megpróbálkoznának a termeléssel is, hiszen majd’ minden területen behozatalra szorulunk. Talán. Az ország gazdasági állapota nem lesz képes súlyos károsodások nélkül elviselni a stagnálást, és az aktív munkaerő, a valóban termelő vállalkozások sokasága olyan helyzetbe kerül, hogy képtelen lesz felvenni az iramot a holtpontról. Én abban látok veszélyt, hogy – bár működnek bizonyos szolgáltatások, az építőipar, a közélelmezés – kitartanak bizonyos szektorok, ellátják a feladataikat, de egyre nehézkesebben.
Lennie kell egy olyan sajátos logisztikai láncnak, amely kiválóan alkalmazkodik és folyamatosan keresi, tartja a kapcsolatot a beszállítókkal. Ha nem is a bejáratott csatornákon, de hézagpótló módon találja meg az új forrásokat. A tőke mint vektor úgy mozog, hogy számon tart minden üresjáratot, minden nulla vagy mínuszos állapotot, és retteg a veszteségtől. Speditőrcégek munkatársai mondják, hogy olyan zónákból igyekeznek szállítmányozni, amelyek kevésbé fertőzöttek, kisebb a kockázata annak, hogy a dolgozóik megbetegedjenek – a kéthetes egészségügyi megfigyelést azonban még így sem kerülhetik el egy-egy fuvart követően a gépkocsivezetők –, és az új piacok, az új forgalmazók bevonása olykor még fellendüléssel is járhat bizonyos szegmensekben. Csakhogy miután lelassul a beszerzési folyamat, s a késztermékek is nehezebben jutnak el a célközönséghez, óhatatlanul ellehetetlenülnek bizonyos ágazatok. A gyors idő lelassul. Úgy viselkedik, mintha állna. Nem kell a bútor, a készruha, a tartós elektronikai cikk. Ami manapság luxus. Vagy mondjuk ki: ilyen esetben fölösleges, hiszen a beszerzés jobb időkre halasztható. Még az ünnepek előtti vagy utáni kiárusítási hajrák, a bőven beharangozott akciók és leárazások sem célravezetők. Visszafogottabb volt idén a nyugati, s ugyanvalóst halk a görögkeleti, de még a pogány és ateista nyuszi is húsvétkor.
Biztos, hogy egymás torkának esnek – virtuálisan – nálunk is a különböző politikai erők. Amiről a kormány azt gondolná, hogy célszerű, nem biztos, hogy kellő eredménnyel jár. És egy-egy jó rendeletsorral is alaposan mellé lehet nyúlni… A médiahasználó csak kapkodja a fejét, amikor értesül egy-egy magyarországi eseményről, s annak kormányoldali meg ellenzéki fogadtatásáról. Ennyi gyűlölet, ennyi ocsmányság, ennyi szitokszó ritkán hangzik el és íródik le, mint manapság a magyar sajtóbugyrokban. A vírus nem jobboldali, és nem is baloldali. Kegyetlen. Támad. És öl. Akárcsak a korlátoltság, amely a politikai marketing céljaira használja a mostani válságot, amely – tegyük hozzá – még jóformán el sem kezdődött. Úgy vélem, hogy csak az elején járunk, és az igazi megpróbáltatások a továbbiakban zúdulnak majd a fejünkre.
Egyéni hozzáállásunkkal cselekedhetünk pozitív módon. Türelemmel. Kitartással. Visszafogottsággal. Nem tudhatjuk, hogy mi történik velünk holnap. Mert nem. Viszont, ha felkészülünk, ha úgy félünk napról napra, óráról órára, hogy a szerénység és a takarékosság, a megelőzés és a munka, akár a korábban csak hobbi vagy nosztalgia szintjén űzött melléktevékenység felvállalásával élünk, a lelkivilágunknak is jót teszünk. Meg a társadalomnak. Higgyük el, hogy a tudatos polgár egészségben és betegségben, öregen és fiatalon, nőként és férfiként is értékesebb. Ha most New Yorkban élnék – tegyük fel –, meglehet, hogy kétségbeesetten várakoznék sorsom beteljesedésére… Szerencsére itt fel sem tevődik, hogy olyan mérvű agglomerációban és kiszolgáltatottságban élnénk. Milyen szerencse, hogy ez nem Amerika! Ez a hazánk. Ez a Székelyföld. Gyérebben vagyunk és kevesek a gyepűn. Ez azonban jó. Nem karcol felhőt a százemeletes szerencsétlenség. Kapaszkodjunk csendben a tapintható gyökerekhez. Idelátszanak a templomaink tornyai. Zöldülnek, virágoznak a fák. Tisztán csobog a víz a forrásoktól kis erekben a Küküllők felé. Tudnunk kell, látnunk, hogy holnap is felkel a Napunk.
Simó Márton
web.jpg)
