borús égbolt
Még feljöhet a postagalambok napja…
Már megszokhatták, kérem, hogy én mindig a régi dolgokkal jövök. Most például az jutott eszembe, hogyan forradalmasította a csíki postai szolgáltatásokat a vasúti közlekedés. Az 1897. április 4-i vasútmegnyitás után például az esti órák helyett már az ebédnél böngészhették kedvenc fővárosi napilapjaikat a csíkszeredaiak. A levelekkel sem lehettek túl nagy gondok. A Csíki Lapok szerint „a közönséges levelek a városban kifüggesztett levélszekrényekből naponkint kétszer, a (posta)hivatal előtt kifüggesztett levélszekrényekből pedig naponkint többször, sőt még este fél 9-kor is kiszedetnek és még azon éjjel továbbittatnak. A pályaudvaron szintén van egy levélszekrény, melyből a levelek naponkint délben a vonat indulása előtt 10 perczczel kiszedetnek. A csomagok legczélszerűbben délelőtt adandók postára, mert akkor még aznap délben továbbittatnak, mig a délután feladottak másnap délben nyernek továbbítást.” (1897. május 12.) Persze, azt nem tudom, hogy egy ilyen „közönséges levél” mennyi idő alatt jutott el a szomszéd községbe, de emlékszem nem egy regényre, amelyben a szerelmeseknek szinte naponta sikerült levelet váltaniuk, nem a postagalambok, hanem mindössze a postai szolgáltatások révén.
Ilyen jellegű saját tapasztalatom már csak azért sem lehet, mert az én gyerekkoromra lelassult a posta, s szinte természetesnek tartottuk, hogy a leveleknek késniük kell, mert időre van szükségük a leveleinket illetéktelenül átolvasóknak, és ha tíz napig vagy két hétig jött egy külföldi levél, egyenesen büszkék voltunk rá, mert csak azt támasztotta alá, hogy nincs üldözési mániánk, valóban a jó oldalon, a megfigyeltek között vagyunk. Aztán állítólag megszűnt a cenzúra, de valahogy a levelek nem vették fel a száz évvel korábbi sungot, s inkább fokozatosan mi hagytunk fel a levelezéssel, vagy tértünk át a digitális változatra. Egy „klasszikus” levelezőtársam maradt, egy nyolcvanesztendős barátnőm, akitől évente három-négy sokoldalas levelet hoz a posta, s ilyenkor lefőzök egy kávét, kényelembe helyezem magam, s igazi műélvezettel olvasni kezdek…
Éppen a kézzel írt levelek különlegessége miatt gondolt arra egy elsősöket oktató tanító néni, hogy anyák napjára igazi levéllel kedveskedjenek a gyerekek az édesanyáknak, és életük első, meglepetésnek szánt levelét igazi postás tegye a postaládákba. A leveleket idejében feladták, szerdán már a csíkszeredai bélyegző is rákerült a borítékokra, és az édesanyák egy része valóban meglepetten, a május első vasárnapját megelőző pénteken kézbe vehette a kedves sorokat. A többi gyerek pedig egyre türelmetlenebbül kérdezgette: Anya, megnézted már a postaládát? Volt levél, ami öt napot, volt, ami még többet utazott. A szolgáltatást végzők azt mondják, ezek csak „közönséges” levelek, ezekért nem vállal felelősséget a posta, az anyák szerint viszont a lehető legkülönlegesebbek ezek a küldemények… De az újságok is gyakran késnek, igaz, úgy vélem, hogy nem eleget. Mert ha például százhúsz évet késnének, s a szállítók is beleolvasnának, akár tanulhatnának is az egykori módszerekből.
Daczó Katalin
