Mé’ nem engeded táborba?
A nyár kellős közepén vagyunk, ez pedig többek között azt is jelenti, hogy nyakig benne a táborszezonban. Mindenféle táborokat szerveznek ilyenkor: cserkésztáborok, kézművestáborok, lovastáborok, tánctáborok, egyházi táborok, sporttáborok és a jó ég tudja, még milyen táborok díszítik ilyenkor a repertoárt, a célközönséget illetően pedig – noha minden korosztályt igyekeznek megszólítani – főként a gyermekek érintettek.
Néhány napja találkoztam egy ismerősömmel, aki a beszélgetésünk közben megjegyezte, hogy képzeljem el, a gyermek akar menni táborba. Amikor észrevette, hogy mosolygok a kijelentésen, nem igazán értette, mondván, nem akarja engedni. „Há’ mé’?” – szögeztem neki hitetlenkedve a kérdést, erre pedig elmondta, hogy egy rakás baja lehet a csemetének: eleshet, eltörhet valamije, napszúrást kaphat, kiszáradhat, elveszhet, összecsíphetik a szúnyogok és kullancsok... majd amikor vette volna a levegőt a sor folytatásához, leállítottam. „Szerintem tedd vitrinbe” – jegyeztem meg humorosan, majd elmondtam neki, hogy ezek a gyermekkori táborok nemcsak arra jók, hogy a poronty nem unatkozik a vakációban, hanem ezek által válhat igazán társasági emberré, nem megfeledkezve ugyebár az önállósági faktorról. A beszélgetés vége felé belátta, hogy talán tényleg túlzásba viszi kicsit az aggodalmaskodást, és bizony meggondolja azt a tábort. A munkám során is sok táborban járok, és látom, hogy mit jelent a gyermekeknek: új ismereteket, fontos tapasztalatszerzést, megannyi új barátot, egyszóval a teljes nyarat, a vakációt úgy, ahogy van. Nem véletlenül igénylik egyre több helyen a felnőttek, a szülők is a táborokat, hisz számukra is kiutat jelent a mindennapi mókuskerékből, elfeledtetve egy kicsit a munkahelyi megfelelési kényszert, vagy épp az otthoni problémákat. Ha már használják azt a kifejezést, hogy színház az élet, akkor szerintem nyugodtan mondhatjuk akár azt is, hogy tábor a nyár.
Kertész László