A budapesti Kossuth Zsuzsa gimnáziumban érettségiztem, alma materem a Markó utcában volt. Nem volt eseménytelen az iskola környékének élete, szemben velünk a mentőszolgálat központja állt, a másik oldalon pedig az ügyészség működött. Mentőautók, rabszállítók szirénáztak állandóan, minden órában hozták-vitték a fegyenceket, s gyakran láttunk elítélteket szenet lapátolni az utcán. Ilyenkor nagy volt a cécó, a területet félig lezárták, s több volt a rendőr, mint a munkás. Egyszer huncut ismerősöm meg is jegyezte az egyik fakabátnak: „Miért nem segítenek, hamarabb végeznének?”, Megjegyzése nem nyerte el a biztos úr tetszését, a jópofa srácot majdnem kicsapták a suliból. Ez a kis történet Firenze környékén, a toszkánai Antellában, a dekoratív Villa di Lappeggi-kastélyban jutott eszembe, ahol egykoron az utca névadója, a híres magyar festő, idősebb Markó Károly élt. Ki is volt ő? A művész 1793. szeptember 25-én született Lőcsén. Az éledező, útjait kereső magyar képzőművészet képviselőjének, a magyar tájképfestészet első, nagy hatású mesterének tartották. Változatos élete volt, mérnöknek tanult, de – életcélt váltva – 1818-tól Pesten, majd Bécsben fejlesztette rajztudását, korabeli szóhasználattal élve: „csinos mesterség”-re adta a fejét. Munkáit több nemzet múzeuma őrzi. Gyermekkoromban a legtöbb iskola folyosóját, valamint a MÁV kupéit díszítette Visegrád című festményének reprodukciója. 1832-ben Olaszországban telepedett le. 1840-ben az Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, 1843-tól a Firenzei Akadémia tiszteletbeli tanárává nevezték ki. „Markó tévedhetetlenné szilárdult mesterségbeli tudása, gyen­géd, bensőséges festői nyelve kora tájfestészetének egyik legnagyobbjává avatta kiváló hazánkfiát a legfelkészültebb versenytársak között, Itáliában” – vallja Pogány Ö. Gábor művészettörténész. [caption id="attachment_85350" align="aligncenter" width="1000"] FotóK: Csermák Judit[/caption] Antellába Markó egészségügyi okokból költözött, ahol a villát egy itáliai gróf-tanítványa bocsátotta rendelkezésére. A Mester itt töltött éveire – 1846-tól 1860-ban bekövetkezett haláláig – márványtábla emlékeztet. A villa és a kert szebb napokat látott, a XVI. században épült, s sokáig a Medici-család birtokában volt. A ház jelenleg magántulajdon, nem látogatható, de újabban lehet szobát foglalni az épületben, igen borsos áron. „Carlo Markó”-t, az antellai temető Szent Sebestyén-kápolnájában helyezték örök nyugalomra „a nagy tájképfestő a keresztény szeretet mintaképe” hirdeti az olasz nyelvű felirat. Csermák Zoltán