A tangóharmonikák lemészárlása. Pedig ma is fáj értük a szívem, ha néha eszembe jut, hogy esténként még sokáig felsírtak itt-ott néhányan, akik életben maradtak. A letartóztatott szaxofonok hallgatása, mint amikor a fekete táncosnők kinyújtott lábbal megpihennek egy kényelmetlen széken. A hirtelen hatalomra került elektromos gitárok diktatúrája. Az egyetlen igazi forradalom. Az egyetlen zsarnokság, amelyet máig érdemes volt elviselni: John, Paul, George és Ringo a sárga tengeralattjáró parancsnoki tornyában. Igen, tudom, John már rég megérkezett, és valahol partra szállt George is, de mi azóta is itt vagyunk a sárga tengeralattjáróban, amely soha nem fog végleg elsüllyedni, hiszen úgyis ott alszik minden éjszaka a Mariana-árokban, és onnan is felhallatszik különös zenéje. Ömlik megállíthatatlanul, mint golyóütötte sebből a vér. Csak Pepperland az elfogadható rémuralom. A szólógitárok hatalmaskodása. A ritmusgitárok kitartása. A lánctalpas basszusgitárok várakozása. A dobverők halálos sortüze, ami újra meg újra életre kelt minket. Ám a barátomat nem támasztja fel ez a fegyverropogás, mert ő is ott volt a kivégzőosztagban azokkal, akik leterítették a Kék Duna keringőt és a kipirosított győzelmi indulókat. Tizenhét évesen belázasodott a gitár forró húrjaitól, amelyek egyfolytában izzottak, mint a fűtőszálak egy villanyrezsóban, és többé nem ment le a láza. Jár-kel a sárga tengeralattjáró a sziklafalba belefejelő hegyipatakban vagy a Feketeügy lassú vizében, az Oltban, a Marosban, a Szent Anna-tó sötét hullámaiban, míg állnak a parton a sűrű aljnövényzet között az örökös félhomályban a Beatles-frizurás keserűgombák, rókagombák, őzlábgombák, egy-egy gyilkos galóca is. Figyelnek minket szakadatlan. Mint egy vízre bocsátott hatalmas gitár, lebeg a sárga tengeralattjáró, aztán óvatosan alámerül. Buborék van a fejünk fölött, akár egy képregényben, de nincsenek szavak benne, csak színes hangjegyek. Itt járt John, itt járt Paul, itt járt George, itt járt Ringo is köztünk, itt járt a sárga tengeralattjáró, nem tud elsüllyedni, ez az egyetlen forradalom, amely egy fél évszázada kóstolgatja saját gyermekeit, és mégsem bírja felfalni őket. Be vagyunk zárva ide. Tolongunk a periszkóp körül. Próbálok odajutni én is. Hátha meglátom Isten gombafrizurás arcát, amint lépdel felénk a vízen. Mégis visszajöttél, mondom, nem változtál semmit.