borús égbolt
Magyar-örmény Élő Örökség
Olyan időszakban lépnek periodikával színre, amikor sorra zárják be szerkesztőségek ajtójukat, köztük magyar nyelven megjelent kiadványok szerkesztőségei is. Már a címszót is piros hullámos vonallal húzza alá a mindentudó gép, ami mégse tud mindent, hiszen az emberi értelem azt érzi: számára helyes e főnévösszevonás, kötőjel nélkül is helyes, hiszen egy, akár népcsoportnak is nevezhető, közel 400 év alatt formálódó közösség nevezi meg így magát. Próbálja elfogadtatni a világgal a létét, szeretne továbbra is együtt élni azok mai utódaival, akik őseikkel együtt csiszolódtak össze, keveredtek, vegyültek, azzal a szabadsággal, aminek köszönhetően aztán ki-ki azzá lett, azt vallja magáénak, amit senki meg nem kérdőjelezhet, mert az eredet kérdésére adott válasz valóban teljesen lélekből fakadó döntés. Erdély huzatos vidékein amúgy is dőreség az eredet tisztaságával kérkedni, hiszen annyi alkalom, sőt nem kívánt lehetőség volt a vegyülésre, hogy az ittenieknek valóban „másképp tapad fejükön a haj”, mint a világ zártabb helyein.
– Az erdélyi magyarörmények számára azért is fontos egy ilyen fórum, amelyik összefogja őket, mert maholnap nem lesz, aki emlékezzen a sajátos múltra. A középnemzedék – amolyan áldozatként – lassan nem lesz, amit továbbadjon az utána jövőknek. Történt ugyanis, hogy a jobbára polgári életet élő örmény származásúak a túlélés megkönnyítése érdekében, a zaklatások elkerülése végett, a kommunista hatalom éveiben nem mertek/akartak a mai középnemzedéknek olyan dolgokról beszélni, amelyek pedig fontosak lettek volna önazonosságuk, sajátos kultúrájuk, hitük és szokásaik megőrzésében. Nem fedi teljesen a valóságot, hogy nem lenne fórum pl. a Magyarországon kiadott Erdélyi Örmény Gyökerek című füzetek, de azért lenne itt más mondanivaló is – vallja dr. Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének (EMÖSZ) elnöke, aki az elmúlt 15 esztendőben nagyon fontos szerepet játszott az örmény származásúak gondolkodásának kialakításában.
Mint mondja, a lap célja a közösség jelenlegi élete, a mostani való bemutatása, az erdélyi sajátosságok hangsúlyozása, „hiszen olyan 380 évet tudnak maguk mögött az Erdélybe menekült, majd itt letelepedett örmény kolóniák, ami az egész világon egyedi”.
– Úgy tudták megőrizni az 1000 éves hányattatás alatt azt a csírát, ami ma is örménnyé (is) teszi őket, ahogyan sehol máshol – hangsúlyozta, hozzáfűzve: – Az erdélyi örménység nem a beolvadást választotta, bár nyelvét sajnálatos módon a XIX. század végétől feladta, hanem a mértéktartással párosuló együttélést. Ez akár Kiss Ernő, az aradi vértanú tábornok egyéniségére való emlékezés közben is tetten érhető.
Dr. Puskás Attila szerint a negyedévenként megjelenő lapnak tehát kapocsnak kell lennie az idős és a legfiatalabb nemzedék között, úgy, hogy bevonja e felelősségteljes munkába azt a középnemzedéket is, amely pillanatnyilag az önmaga keresésének útját tapogatja. Véleménye szerint a szerkesztésben is felfedezhető az a törekvés, ami a legfiatalabb nemzedék megszólítására irányul: ellentétben ugyanis más lapokkal, itt az ifjaknak és még ifjabbaknak szánt oldalak a kiadvány közepén találhatók.
– Családfák közlése útján érdekes térkép készülhet, az ünnepkörök bemutatása pedig az örmény katolikus közösség tagjainak hagyományait, szokásait adhatja tovább. Mítoszainkat, fontosabb történelmünkhöz kapcsolódó eseményekhez iránytűt kapnak e lappal – hangsúlyozta.
Az elképzelés szerint a kiadványt az erdélyi örmény közösségek tagjai írják majd, úgy, hogy az valóban e közösségek életét bemutató hírmondó legyen. Fontos, hogy a hiten keresztül megélt élet, a kettős identitás megfelelő hangsúlyt kapjon, ahogy az ismeretterjesztés is. Feltehető a kérdés, miért csak most indult be ez a pezsgés?
– A válasz egyértelmű: tíz-tizenöt éve még aligha beszélhettünk öntudatos magyar-örmény közösségekről. Ma ellenben már igen. Olyanokról, amelyek tartalmilag is fenn tudják tartani a lapot, aminek megjelentését – mellesleg – adományokból biztosítjuk majd – jegyezte meg.
Belelapozva az első számba, örömmel tapasztalható a gyergyóiak markáns jelenléte, hiszen már a címlap is Gyergyóból üzen figyelemre méltó módon: a város fölötti magasodó Csobot-hegyen a két, a római katolikus és az örmény katolikus Szent Anna-kápolna között Isten felkelő napja világítja meg a hátteret.
Az EMOSZ tagjai tudják, amit a vezércikk címe is hangsúlyoz, hogy ki amilyen hangon beszél, olyan hangot fog hallani. Erre pedig nagy hangsúlyt fektetnek. A gyergyószentmiklósi örmény katolikusok plébánosa, Gál Hunor köszönti a lap olvasóit, aztán dr. Garda Dezső írása kalauzol a Csobot-hegyen lévő kápolna történetében, majd ismét olvashatunk a kápolnáról Puskás Attila Barna írásában. Hajk mítosza az örmény nép eredetéhez vezet vissza.
Marosvásárhelyről nemcsak örmény kreatív műhely létrejöttéről tudósítanak, de a VI. Örmény kultúra napjának megünnepléséről is, ahogy az I. Erdélyi Magyar-örmény Ifjúsági Vetélkedőről is.
Székelyudvarhelyről Magyar-örmény est híreit olvashatjuk, s a családkutatás során elsőnek a kászonaltízi Szállassy Miklós családfájának egy részét. Az 1956-os magyar forradalomra emlékezés a szamosújvári Pongrátz Gergelyről, a Corvin-köz legendás parancsnokáról szóló írás kapcsán kerül a lapba.
Nem lenne örményekhez szóló a lap, ha a kitűnő örmény konyha egyik sajátos termékének, a ghapamának elkészítését nem közölné. (A szándék egy igazi recepttár közreadása az örmény gasztronómiából.)
A lapban két pályázati felhívás is olvasható: egyik örmény szőnyeg tervezésére biztat, másik a Mesélj, nagytata, mesélj, nagymama a Kárpát-medencei örmények 20. századi történetének jobb megismerését célozza.
Bajna György
– Úgy tudták megőrizni az 1000 éves hányattatás alatt azt a csírát, ami ma is örménnyé (is) teszi őket, ahogyan sehol máshol – hangsúlyozta, hozzáfűzve: – Az erdélyi örménység nem a beolvadást választotta, bár nyelvét sajnálatos módon a XIX. század végétől feladta, hanem a mértéktartással párosuló együttélést. Ez akár Kiss Ernő, az aradi vértanú tábornok egyéniségére való emlékezés közben is tetten érhető.
Dr. Puskás Attila szerint a negyedévenként megjelenő lapnak tehát kapocsnak kell lennie az idős és a legfiatalabb nemzedék között, úgy, hogy bevonja e felelősségteljes munkába azt a középnemzedéket is, amely pillanatnyilag az önmaga keresésének útját tapogatja. Véleménye szerint a szerkesztésben is felfedezhető az a törekvés, ami a legfiatalabb nemzedék megszólítására irányul: ellentétben ugyanis más lapokkal, itt az ifjaknak és még ifjabbaknak szánt oldalak a kiadvány közepén találhatók.
– Családfák közlése útján érdekes térkép készülhet, az ünnepkörök bemutatása pedig az örmény katolikus közösség tagjainak hagyományait, szokásait adhatja tovább. Mítoszainkat, fontosabb történelmünkhöz kapcsolódó eseményekhez iránytűt kapnak e lappal – hangsúlyozta.
Az elképzelés szerint a kiadványt az erdélyi örmény közösségek tagjai írják majd, úgy, hogy az valóban e közösségek életét bemutató hírmondó legyen. Fontos, hogy a hiten keresztül megélt élet, a kettős identitás megfelelő hangsúlyt kapjon, ahogy az ismeretterjesztés is. Feltehető a kérdés, miért csak most indult be ez a pezsgés?
– A válasz egyértelmű: tíz-tizenöt éve még aligha beszélhettünk öntudatos magyar-örmény közösségekről. Ma ellenben már igen. Olyanokról, amelyek tartalmilag is fenn tudják tartani a lapot, aminek megjelentését – mellesleg – adományokból biztosítjuk majd – jegyezte meg.
Belelapozva az első számba, örömmel tapasztalható a gyergyóiak markáns jelenléte, hiszen már a címlap is Gyergyóból üzen figyelemre méltó módon: a város fölötti magasodó Csobot-hegyen a két, a római katolikus és az örmény katolikus Szent Anna-kápolna között Isten felkelő napja világítja meg a hátteret.
Az EMOSZ tagjai tudják, amit a vezércikk címe is hangsúlyoz, hogy ki amilyen hangon beszél, olyan hangot fog hallani. Erre pedig nagy hangsúlyt fektetnek. A gyergyószentmiklósi örmény katolikusok plébánosa, Gál Hunor köszönti a lap olvasóit, aztán dr. Garda Dezső írása kalauzol a Csobot-hegyen lévő kápolna történetében, majd ismét olvashatunk a kápolnáról Puskás Attila Barna írásában. Hajk mítosza az örmény nép eredetéhez vezet vissza.
Marosvásárhelyről nemcsak örmény kreatív műhely létrejöttéről tudósítanak, de a VI. Örmény kultúra napjának megünnepléséről is, ahogy az I. Erdélyi Magyar-örmény Ifjúsági Vetélkedőről is.
Székelyudvarhelyről Magyar-örmény est híreit olvashatjuk, s a családkutatás során elsőnek a kászonaltízi Szállassy Miklós családfájának egy részét. Az 1956-os magyar forradalomra emlékezés a szamosújvári Pongrátz Gergelyről, a Corvin-köz legendás parancsnokáról szóló írás kapcsán kerül a lapba.
Nem lenne örményekhez szóló a lap, ha a kitűnő örmény konyha egyik sajátos termékének, a ghapamának elkészítését nem közölné. (A szándék egy igazi recepttár közreadása az örmény gasztronómiából.)
A lapban két pályázati felhívás is olvasható: egyik örmény szőnyeg tervezésére biztat, másik a Mesélj, nagytata, mesélj, nagymama a Kárpát-medencei örmények 20. századi történetének jobb megismerését célozza.
Bajna György
.jpg)
