Útban – Vilniuson, Rigán és Tallinnon át – Helsinki felé kirándulócsoportunk elsőként Lublinban kötött ki, ezen a közel háromszázötvenezres lélekszámú településen, Kelet-Lengyelország egyik legrégebbi (VI. századi alapítású) és legszebb városában. Első utunk a patinás óvárosba vezetett. A híres Krakkói-kapun át jutottunk a főtérre, ahol szinte minden freskódíszes háromemeletes kőház egykori lakókról regék, legendák keltek szárnyra már századokkal ezelőtt. Az óvárosból egy újabb kapun, a Grodz­ka-kapun jutottunk ki a térre, amely fölött a dombon az egykori királyi erődítmény, a többszöri átépítést is megért lublini vár áll. Még a XII. században építették ezt a kétemeletes palotát, amit később egy bástyával és egy kerek lakótoronnyal (donjonnal) egészítettek ki. A XVI. és a XVII. században reneszánsz stílusban átépítették és bővítették: minden szinten 23 helyiség volt, a földszinti részt börtönnek rendezték be, hogy aztán a későbbi századokban az egész várépület börtönként szolgálja a mindenkori hatalmat 1954-ig. Azóta kulturális intézményeknek ad otthont. Kultúrház van a várudvar északi szárnyában, a déliben múzeum, aminek része a mártírmúzeummá kialakított donjon, azaz a kerek lakótorony, és itt van a gótikus Szentháromság-templom, illetve várkápolna. Ottjártunkkor a várudvaron több ember nagyságú pannón eredeti fotók, képösszeállítások emlékeztettek a 60 évvel ezelőtti magyar forradalom és szabadságharc eseményeire, ismert és kevésbé neves szereplőire, a pesti srácokra, a véres megtorlásokra. A kiállítás központi pannója fennen hirdette a lengyel–magyar bajtársi szolidaritást 1956 októberében, és nemcsak akkor. Ezután képsorok sorjáztak, amelyeken láttuk a tüntetőket a Bem-szobornál, a felvonulókat Pest utcáin, a Petőfi-szobornál szavaló Sinkovits Imrét, térképen a forradalom helyszíneit Magyarország-szerte, Nagy Imre miniszterelnököt, amint beszédet mond a Parlamentben, de még a levitézlett Rákosi pajtást is, és Kádárt is, a régi-új kommunista vezért, akinek a kezéhez sok száz és ezer ártatlan ember kiöntött vére tapad. Külön tablót szenteltek három, fiatalon kivégzett szabadságharcosnak. A képsor közepén az a Mansfeld Péter ipari tanuló fényképe látható, aki még kiskorú lévén, a vértörvényszék kivárta, hogy 18 éves legyen, és utána végezték ki. Nekik és az 1956-os forradalom és szabadságharc többi hőseinek állít méltó emléket ez a lublini kiállítás. Mirk László