Hirdetés

Magyar állami kitüntetés László Csabának

HN-információ
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki László Csaba koreográfust. Az indoklás alapján a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes alapítója, vezetője és koreográfusa, a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa azért kapta a kitüntetést, mert a Kárpát-medencei autentikus népzene és néptánchagyományainak továbbörökítése iránt elkötelezett gyűjtőmunkája példamutató, több évtizedes koreográfusi pályája kiemelkedő, valamint a székelyföldi táncházmozgalom elindításában is meghatározó szerepet játszott. László Csaba ugyanakkor több hivatásos táncegyüttes, mint például az Udvarhely Néptáncműhely, a Nagyvárad Néptáncegyüttes, Háromszék Táncegyüttes alapításának részese, ugyanakkor a két évtizedes múltra visszatekintő Felsősófalvi Székelyföldi Tánctábor főszervezője is. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a magyar államfő, Áder János által odaítélt kitüntetést László Csaba kedden, Budapesten, Magyarország Földművelésügyi Minisztériumában, dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vehette át.Szöveg: Asztalos Ágnes, Fotó: Nőileg magazin


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!