erős felhőzet
enyhe havazás
szórványos felhőzet
Magunkról, többet
Az elmúlt héten nyakamba vettem a világot. Na, nem a szó szoros értelmében, inkább csak a szűkebb életteremet, Borszéktól Csomafalváig. Az Egyfeszt kapcsán annyit dolgozhattam, amennyi akár egy egész hétre is elegendő lett volna, de inkább kalandnak fogtam fel, egy lehetőségnek, ami által még jobban megismerhetem azt az aprócska világot, amelyben élek. A bőség zavarában, a sok programot böngészve úgy döntöttem, inkább az esemény hangulatát, a kiváltott reakciókat figyelem, természetesen a sajátomat is, mert egy kis önelemzés sosem árt.
Jártomban-keltemben a gyergyói ember sokféle arcát láttam. Az elégedetlenkedőét, akinek sosem jó semmi: ha sok a program, az a baj, hogy képtelenség eldöntenie, melyiket válassza. Ha nem váltott jegyet, mert nem tudta, hol lehet, mégis beengednék, nem kér belőle. A kritikusét, aki a rendezvény lejárta előtt pár órával már hosszúra nyúló bejegyzésben ecseteli a hiányosságokat, s hangoztatja, mit kellene jobban csinálni. A megmondóét, aki halkan morog a helyszínen, majd hazaérve a telefonjáról megírja a tutit a közösségi oldalon. A lesben figyelőét, aki ott van az eseményeken, és a legapróbb hibára, hiányosságra felkapja a fejét és hangosan méltatlankodik.
De láttam azokat az arcokat – ők voltak többen! –, amelyek önfeledten, kíváncsian, örömmel fogadták az újat. Megengedték maguknak, hogy ki tudjanak kapcsolni: alkotásba merülni, ringatózni a zenére, élvezni az ízeket, felfedezni egy-egy helyet, amelyik mindig is itt volt, mégsem vették észre mostanáig.
Mert amikor ide érkező vendégeink azt mondják, szép helyen élünk, a többség legyint egyet, és azt mondja: a tél hosszú és nagyon hideg, a nyár egy szerdai napra esik (újabban több szerdai napra, ezért elviselhetetlen), a talajunk terméketlen, nincsenek munkahelyek, és különben is, máshol sokkal könnyebb az élet… Hitetlenkedve néznek, mert ők inkább azt látják, ami nekünk természetes: csodálatos természeti értékeinket, valódi ízeinket, ügyes kezű szakembereinket, kiváló zenekarainkat, gyógyhatású ásványvizeinket, és sorolhatnám. Az erőforrások, amelyekből táplálkozhatnánk, túlságosan leértékelődnek a helyi ember szemében, és az anyagiak hajszolása mellett alig marad ideje önmagát meghatározni. Pedig ez lehetne egy olyan szupererő, amelyből kiindulva büszkén vállalhatnánk mindazt, aminek birtokában vagyunk, akik Mi vagyunk itt, ebben a hegyekkel körbeölelt kicsi medencében.
Boncina-Székely Szidónia
.jpg)
