Hirdetés

Magravágyók találkozása – Közösségépítő magbörze Gyergyószentmiklóson

HN-információ
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a családias hangulatú Magbörzét, ahol előadásokkal, kertészeti tanácsokkal, magok csereberéjével várják a kiskerteseket, a kertészkedéssel ismerkedőket a szervezők, a Gyergyói kiskertes mozgalom tagjai. Egy év kihagyás után idén a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeletén tartották meg eseményt, amelyen a gyakorlati tapasztalatok megosztása legalább olyan fontossággal bírt, mint a programban szereplő előadások. A szombat délutáni eseményen a gyergyószentmiklósi Csizmadia család, a Csizmadia Bio tanya működtetői, valamint a gyergyóditrói Csacsa-tanya tulajdonosai, Kilyén Ferenc és Emőke mutatták be, hogyan lehet a Gyergyói-medence mikroklímájában növénytermesztéssel foglalkozni káros vegyszerek használata nélkül. Az előadások után Bicsak Péter kertész a talajtakarásos kertészkedésről adott a jelenlévőknek hasznos tanácsokat, gondolatébresztő megoldásokat. A magbörzén idén is jelen volt Jére Lajos felsőboldogfalvi magtermelő, aki több évtizedes tapasztalatával, édesapjától örökölt magállományával egyedülálló tevékenységet folytat. Az őshonos magállomány megőrzése, továbbadása azonban nem biztosított, ezért a szervezők olyan családokat, csoportokat keresnek, amelyek felelősségteljesen, megfelelő szakértelemmel átvesznek egy-egy magcsaládot továbbörökítve, fenntartva azt. Emellett a szervezők arra is buzdították a korábban meghirdetett esemény kapcsán az érdeklődőket, hogy hozzanak magukkal azokból a magokból, amelyeket ők fogtak, és akár a családjukban több generáció óta továbbörökítik azokat. – Nagyon sokan hoztak magokat becsomagolva és felcímkézve, ezek pillanatok alatt gazdára találtak, jövőre viszont sokkal tudatosabban kell megszerveznünk az esemény ezen részét, hogy a mag tulajdonosa és új gazdája között kapcsolat alakuljon ki, mi pedig jegyezzük fel, ki vitte el az adott magokat, hogyan gondozza, sikerül-e továbbörökítenie. Egy adatbázis elkészítését tervezzük, amelyben majd nyomon lehet követni a Gyergyói-medencében őshonos magokat, így amikor bárkinek szüksége lesz magra, a megfelelő személyhez tudjuk irányítani. Egyfajta közösségi magbankot képzelünk el, közös tudásanyaggal, a magok továbbörökítéséhez szükséges minden információval – mondta el érdeklődésünkre az esemény zárómozzanatait követően Bara Edit szervező. Hozzátette: az egy év kihagyás nem vette el az emberek kedvét az eseménytől, nagy érdeklődés mutatkozott az előadások iránt, és ami ennél is fontosabb, a kialakult beszélgetések, tapasztalatcserék révén egyre bővül, tartalommal telítődik és sokasodik ez a kiskertes közösség.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!