tiszta égbolt
kevés felhő
Lóháton ülve
Érdekes élményben volt részem az elmúlt hétvégén. A járványhelyzet következtében lehetőség nyílt arra, hogy úgy szervezzem meg a napjaimat, ahogyan szeretném. Kis gazdaságban nőttem fel, állatok között, megfűszerezve munkával. Előbb tanultam meg traktort vezetni, mint autót, és kaszálógéppel is dolgoznom kellett. Kisgyerekként sosem értettem mindennek a lényegét, de felnőve már látom az előnyeit. Hozzászoktam és
idővel megszerettem a természetet, az állatokat, sőt olyannyira a részemmé váltak, hogy el sem tudom képzelni az életemet enélkül. Most, hogy közeleg a tavasz és hétágra süt a nap, még inkább vágyom a természetközeli élményekre. Bár sosem volt saját lova a családomnak, pelenkáskorom óta vágytam arra, hogy megtanuljak lovagolni és erdőn-mezőn keresztül száguldozhassak négylábú barátomon. Nem is tudom, az állatok közelsége valahogyan mindig emlékeztet arra, hogy az élet sokkal egyszerűbb, mint azt mi emberek gondolnánk. Nincs szükség hatalmas házra, rakat pénzre vagy hatalomra, sikerre ahhoz, hogy elégedettek lehessünk az életünkkel. Csak észre kellene venni azt, ami körülvesz bennünket, és értékelni. Az állatokkal ellentétben, hajlamosak vagyunk csak arra gondolni, hogy mi lesz a jövőben, hogy miként kellene előrelépni. Ahelyett, hogy megállnánk és csendben fi gyelnénk.
Aztán néhány körséta után valahogyan (akárcsak egy pityókászsák) felültem a ló hátára.
Sűrű pelyhekben havazott és hideg szél fújt, mégis fülig ért a szám. Rudi, ahogyan a lovamat hívták, csendesen és türelmesen várt, amíg elhelyezkedtem rajta, majd vezényszóra indult. Amellett, hogy elkezdtem megtanulni a lovaglás rejtélyeit, nekem kell lecsutakolni a lovat, megtisztítani a patáját, és segítséggel ugyan, de felszerszámozni. Azt hittem, hogy félni fogok, hogy leesek és elrontok mindent. Nem így történt. Fentről minden sokkal szebb volt és tisztább. Valahogyan az élethez is így kellene hozzáállni. Egyszerűen, elfogadón és a jelen pillanatban.
Fülöp Orsolya
_cm.JPG)