Hirdetés

Lemondott a színházigazgató

HN-információ
Beadta felmondását a gyergyó­szentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója, Czegő Csongor. A felmondólevelet először el kell fogadnia a képviselő-testületnek, majd csak ezt követően hirdethetik meg az állást. [caption id="attachment_28592" align="aligncenter" width="620"]Czegő Csongor. Később számol be felmondásának okáról Fotó: Archív Czegő Csongor. Később számol be felmondásának okáról Fotó: Archív[/caption] Távozik a Figura Stúdió Színház éléről Czegő Cson­gor igazgató, aki meg­ke­resésünkre mindössze annyit mondott, döntésének részleteiről a ké­sőbbiekben tájékoztat. Ma­da­ras Szi­dónia, a városháza szóvivője lapunk kérdésére válaszolva megjegyezte, a felmondólevél már megérkezett, személyes egyeztetés azonban még nem volt, erre vélhetően a napokban kerül sor. Az ilyenkor megszokott proce­durális folyamattal kapcsolatban rámutatott: mivel vezetői beosztásról beszélünk, 30 nap az igazgató ledolgozandó ideje, az állás meghirdetéséhez pedig mindeközben a képviselő-testületnek is el kell fogadnia a felmondást. Jelenleg Gyergyószent­mikló­son két intézmény is vezető nélkül folytatja tevékenységét, ugyanis – mint arról korábban beszámoltunk – március 27-én a Városi Könyvtár igazgatója, Keresztes Csongor is távozott posztjáról. Az intézmény élére ideiglenesen a könyvtár munkatársát, Poráczki Juditot nevezték ki, aki azonban legfeljebb 120 napig töltheti be ezt a pozíciót. A könyvtár ügyvezetői állását a napokban hirdette meg a városháza, a jelentkezési ügycsomót és a jelentkező elképzeléseit tartalmazó esszét május 27-ig várják. Madaras Szidónia ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: fontos, hogy a jelentkezőnek vezetői tapasztalata legyen. A gyergyószentmiklósi városházán egyébként több álláslehetőség is van: a Humánerőforrás és Bérelszámolási, valamint a Pályázatok és Fejlesztések szakirodára, a szociális osztályra és a lakossági nyilvántartó irodába is állást hirdet az önkormányzat, a jelentkezési határidő május 17. Emellett – május 13-i határidővel – gépjárművezetői munkakörbe is állást hirdetnek. Bővebb információk a város honlapján, a 0266–364494-es telefonszám 4-es mellékén vagy a human.eroforras@gyergyoszentmiklos.ro e-mail címen kaphatók. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!