Hirdetés

Lábbusz ötletbörze

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 2 perc
Lábbusz ötletbörze
Fotó: László F. Csaba

A Csíki Anyák Egyesülete és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szervezésében, a Szülők Iskolája programsorozat keretében tartott eszmecserét tegnap este Tamás Csilla, a Lábbusz projekt programfelelőse. Az interaktív beszélgetés, ötletbörze során a koordinátor ismertette a Lábbusz programról alkotott elképzeléseiket, a napi menetrendet és minden felmerülő kérdésre igyekezett választ adni. Mint megtudtuk, a program napról napra nagyobb érdeklődésnek örvend, már szinte megduplázódott az első napon részt vevő gyerekek száma. A cél továbbra is az, hogy a program segítségével enyhébb legyen a reggeli csúcsforgalom idején kialakult torlódás a város központjában, emellett a gyalogos iskolába járás jó lehetőség a gyerekek számára, hogy a friss levegőn mozogjanak és az önállóságukat fejlesszék. A beszélgetésen részt vett Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere is, véleménye szerint a program sikeresnek mondható. A szervezők remélik, eljut a városlakókhoz, hogy ez nagyon jó kezdeményezés, amit a gyerekekért és a városért tesznek. Az önkéntes „buszsofőrök” már készen állnak, továbbra is várják olyan személyek csatlakozását, akikben van felelősségérzet, tenni akarás és elkísérik az iskolába sétáló gyerekeket.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!