Rekordszámú utas a Lábbuszon
Minden korábbinál nagyobb lendülettel indult el idén a Lábbusz Csíkszeredában: az első napon, múlt kedden 154, pénteken pedig már 193 gyermek csatlakozott az iskolába vezető közös reggeli sétához. A program az előző tanév első napján 124 gyermekkel indult, de év közben volt, hogy meghaladták a 200 főt is – számszerűsítette kérésünkre a Lábbusz szervezőcsapata.
Elsősorban az 1–4. osztályos gyermekeket célozzák meg, de több előkészítős és ötödik osztályos diák is csatlakozott. A Lábbusz jelenleg tizenegy útvonalon közlekedik: négy (1-es, 2-es, 3-as és 3.1-es) a Nagy Imre Általános Iskolához, hat (4-es, 5-ös, 6-os, 7-es, 8-as, 9-es) a Petőfi Sándor és a József Attila Általános Iskolához (alsó épület) vezet, a 10-es célállomása pedig a csíktaplocai Xántus János Általános Iskola.
Érdeklődésünkre, hogy a Liviu Rebreanu, a József Attila Általános Iskola felső épülete és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola miért nem szerepel a célállomások között, elmondták: az útvonalak kialakításánál azon – a város központi részén elhelyezkedő – iskolák élveztek prioritást, amelyeknek jól behatárolható a beiratkozási körzetük, emellett az is fontos útvonalszervezési szempont volt, hogy legyenek „tranzitpontok” (például parkolókban) a forgalmas városrészek peremén, ahol autóval könnyű megállni, majd továbbhaladni. A szervezők nyitottak további járatok, új útvonalak indítására is – ha lesz rá igény és önkéntes sofőr.
A rendszeresen lábbuszozók ajándékokra és közös élményekre – mint mozizás, kirándulás – számíthatnak, amelyek tovább erősítik a közösségi élményt, a tavalyi tanév végén 144 gyermeknek sikerült összegyűjtenie a maximális számú „lábbusz-matricát”. Az előző évben kialakult és megerősödött egy stabil önkéntes „mag”, ennek tagjai főként szülők, de vannak városházi alkalmazottak, nyugdíjasok és hegyimentők is, de továbbra is várják munkaközösségek vagy magánszemélyek jelentkezését „lábbusz-sofőrnek”. Ennek feltételei a nyitottság, megbízhatóság, pontosság, rugalmasság és a pozitív hozzáállás.

