Hirdetés

Kütyümentes időbeosztás

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 3 perc

Ahhoz, hogy tartalommal tölthessük meg életünket, számos dologra oda kell figyelnünk. Nyomon kell követnünk havi kiadásainkat, mire mikor és miért, illetve mennyi pénzt áldozunk. Fogyasztói társadalmunkban, ami nem csupán a költekezést foglalja magában, nem árt figyelni arra sem, hogy éppen mi az, amire figyelünk, azaz mire fordítjuk a legtöbb időt. A kutatások alapján napjainkban legtöbben a különböző közösségi médiafelületeken töltjük időnk java részét. Legyünk bárhol, otthon, munkahelyen, iskolában, tömegközlekedésen vagy akár kiránduláson, az okoseszközök mindig kéznél vannak, és könnyedén elérhető az internet világa. Csakhogy ennek következtében egyetlen aprócska lényeges dologról maradunk le: élni és megélni az életet, tartalommal megtölteni a pillanatot. Lemondunk a valóságról a kijelző kedvéért?
Tehát, hogyha úgy éreztük, hogy az elmúlt évünk csak úgy elrepült, és azt sem tudtuk, mi történt velünk, mondhatni tovaszállt az idő, akkor talán nem árt újratervezni, valamelyest átalakítani életünket és az előttünk álló évre kissé nagyobb figyelmet fordítani. Tervezzük meg gondosan időbeosztásunkat, természetesen ne szabjunk túl szigorú időkorlátokat magunknak, mert az hosszú távon dugába döntheti az egész felépített, kialakított rendszert. Szépen sorjában haladva, de a vég nélküli taposómalom helyett próbáljunk kissé a jelenre összpontosítani és megélni az élet aprócska örömeit, lehetőleg ne a képernyőt bámulva. 
Könnyű mondani, de higgyék el, nem szükséges időkutatónak lenni ahhoz, hogy tényleg szemmel látható eredményt érhessünk el akár egy határidőnapló vagy a szobánk falára kiakasztott tevékenységi naptár segítségével, melybe egész évre előre beírhatjuk a fontosabb eseményeket. Persze lehet aprólékosabb napi rutint felsorakoztató teendőlistát is felállítani, a lényeg, hogy ne komplikáljuk túl, mert mint említettem, esetenként elrettentő is lehet a zsúfolt beosztás.
A lényeg a tudatosításon és nem a stresszfaktorok növelésén van. Persze saját példámból okulva merek néhány használható tippet adni erre vonatkozóan, ugyanis magam is beleestem néhány csapdába az elmúlt évben, viszont a mostaninak talán tapasztaltabban vágok neki, és néhány ponton változtatva eredményesebb évet zárhatok. Természetesen a tavalyi évben számos olyan dolog történt, amivel előzetesen nem számoltam, mint mondani szokták, ez az élet egyik velejárója, de nem árt elfogadni és átlendülni, hogyha kellemetlen helyzetben találjuk magunkat – végül is a spontaneitás is az élet része.
Összességében mégis elmondhatom, hogy a tavalyi évet, úgy érzem, minden hóbelevanccal együtt tartalmasan töltöttem. Legalábbis iskolás éveim óta először éreztem át, hogy valóban eltelt egy év, talán a belső időmet sikerült a külső időbeosztás révén valamelyest visszafogni. Elnézve a tevékenységi naplómat, elképedve vettem tudomásul: igenis sok mindenben volt részem!
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!