Kutyadolog

HN-információ
Csíkszereda önkormányzata pár napja fogadta el a megyeszékhely új kutyatartási szabályozóját. Tiltás van benne bőven, kérdés, hogy a betartását sikerül-e megvalósítani. Nem ellenzem a kutyatartást, sőt, de nem tömbházlakásban. Megértem, hogy vannak állatbarát emberek, akik bárhol, bármilyen körülmények között képesek ebet vagy egyéb négylábú állatot tartani, de a kutyusnak, macskának sem a legmegfelelőbb hon egy tömbházlakás. Azt, hogy játszótereken, tömbházak környékén vagy a központi parkban tilos lesz a kutyasétáltatás, nemhogy jónak találom, hanem teljes mértékben támogatom. Nem egyszer láttam már homokozóban dolgát végző házi kedvencet, ahol picivel később kisgyerekek játszottak előszeretettel. A homokozó gyakorlatilag fertő lett, a gyerek és legtöbb esetben a szülő pedig ezt nem is sejti. Remek ötlet, hogy a város négy pontján kutyasétáltatásra alkalmas helyszínt jelöltek ki a helyi önkormányzati képviselők. Csak ezzel is van egy kis gond, vagyis inkább lesz, sőt, nem is egy, hanem kettő, mi több, ha jól számolom, akkor három. De vegyük sorra. A Kalász negyedben lakó, hetvenéves, egyedül élő, mozogni is alig tudó, ebet tartó nénike vagy bácsika mindennap elsétáltatja kutyáját az ifjúsági parkig és vissza. A majdnem egész nap a tömbházban tartózkodó kutya meg visszafogja magát és nem végzi el ügyes-bajos dolgát, amíg a tett helyszínére nem ér – na ezt lesz nehéz megmagyarázni. Főleg a kutyának. A másik gond, hogy a helyszínek kijelölésének megvalósítását egy éven belül kell kijelölni. Az lehet holnap is, de lehet 2020. május 31. is. Addig hol sétáltat a nagyérdemű kutyát? Ha van szabály, annak a betartását is ellenőrizni kell. Ezzel pedig a helyi rendőrséget bízzák majd meg. De Csíkszeredában még nincs helyi rendőrség. Kutya van, szabályzó van, sétáltatásra hely kijelölve, de a megvalósítás még várat magára, addig is szabad a vásár, mert nincs aki betartassa a határozatot. Ami még nagyon tetszett: a házi kedvencek sétáltatása közterületeken kizárólag pórázon engedélyezett. Ön látott már olyan személyt Csíkszeredában, aki macskát pórázon sétáltatott? Én még nem, de biztos, hogy érdekes lesz. Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!