Kupaünnep

Farkas Endre
Becsült olvasási idő: 2 perc

Különleges műfaj a kupasorozat a labdarúgásban. Ez az a kiírás, ahol a bajnokságok legalacsonyabb bugyraiban rejtőző (na jó, vitézkedő) kiscsapatok is kifoghatnak egy-egy nagyhalat, azaz a sorsolás útján összecsaphatnak neves ellenfelekkel. Sőt, nem csak hogy összecsaphatnak, de egy bravúrral beírhatják magukat a futballtörténelem nagykönyvének aranylapjaira. Ahogyan tette ezt például az elmúlt kiírásban, Magyarországon az Iváncsa KSE. A derék piros-fehérek az Európa Ligában menetelő Ferencvárost ütötték ki akkor, ország-világ ámulatára.
Az aktuális kiírásban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyacsed várt a magyar rekordbajnokra. (Ahogy egyébként történt ez nyolc évvel ezelőtt is.) El tudjuk képzelni, mit jelent egy apró település életében egy rangos csapat vendégül látása. Egy ilyen alkalommal nem csupán a vendéglátósok dörzsölhetik előre a tenyerüket a várhatóan vaskos bevétel miatt, hanem a helyi aranylábúak is örvendhetnek. Nem mindennap adódik ugyanis egy (vár)megyei labdarúgó életében, hogy mondjuk, Lisztes Krisztiánnal nézzen farkasszemet.
A reflektorfény, a közfigyelem néhány napra az apró településre összpontosul, a televíziós közvetítésnek hála, százezrek ismerkedhetnek meg a helyi sporttelep gyepszőnyegével, és a helybeli törzsdrukkerek által keltett hangulattal.
Ha – ahogy egyszer korábban fogalmaztam – a futball az esélyegyenlőség sportja, akkor a kupa az esélyegyenlőség sorozata. Mert (és itt sorakoztassuk fel bátran a legelcsépeltebb sportközhelyeket) a labda gömbölyű, a kapu mindkét oldalon egyformán nagy, és mindenkinek kijöhet legalább egyszer a lépés… 
Nagyecseden most nem jött ki (bár bizonyára megfelelő mennyiségű hosszúlépés fogyott a helyi kocsmában), ám a nyolc évvel ezelőtti 10-0 után most megúszták egy nyolcassal. Betalálni ugyan most sem sikerült, ám az ország minden tájáról (és a határszomszédos Partium magyar településeiről) érkező labdarúgó-kedvelők bizonyára elégedetten térhettek haza a kupanap végén. Nagyecsed (és a hozzá hasonló többi kiscsapat) mindig jó házigazdának bizonyul, és valamit felmutat még azokból az időkből, amikor a labdarúgás arról szólt, ami. A futball, a sport iránti alázatot nem temették maguk alá eurómilliók, és a kölcsönös tisztelet jegyében teltek a futballmérkőzések.
Menjetek kupameccsekre!



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!