Kovács Levente Trinidad messze van című könyvét mutatták be tegnap a Csíki Játékszínben. A könyv olyan témákat feszeget, mint a kommunizmus, vérfertőzés, gyermeknevelés. A szerző több évtizedes színházi karrierje után vágott bele a regényírásba, jelen kötete a negyedik fikciós művei sorában. Kovács Levente színházi rendező, egyetemi tanár ezúttal regényíróként látogatott Csíkszeredába. Trinidad messze van című könyvét mutatták be tegnap a Csíki Játékszínben. A bemutatón Kányádi Szilárd színész beszélgetett a szerzővel, valamint a Csíki Játékszín munkatársai, Fülöp Zoltán, Tóth Jess és Kányádi Anna olvastak fel részleteket a könyvből. Kovács Levente színészpedagógus, rendező több évtizedes színházi karrierje és nyugdíjba vonulása után adta fejét regényírásra. Elmondta, nem tartja magát írónak, az írás csupán negyvenöt évnyi színházi munka után következett az életében. Regényeit a huszadik század erdélyi történései és személyes emlékei inspirálják, több-kevesebb fikció hozzáadásával. Mint mondta, a regény címe – Trinidad messze van – szimbólum, jelzi, hogy az emberek közötti megértés és szeretet milyen messze van tőlünk. Az embereknek jobban kellene figyelniük egymásra, és a szeretet nevében cselekedniük. – Trinidad számomra fontos hely, egy kis ország, ahol nincs nyomor, demokrácia és egyenlőség van. Rengeteg értéket képvisel, nekem ez a hely jelenti képletesen a felhőtlen boldogságot – fogalmazott a szerző. A hazai kommunista diktatúra utolsó két évében játszódó regény fő helyszíne egy képzeletbeli erdélyi kisváros. Itt követhetjük végig Farkas Feró tornatanár és atlétikaedző tabudöntögető kapcsolatát lányával, Anitával, amely majdnem szerelemmé válik. A leány édesanyja a szülés utáni trauma következtében, tíz évig elmegyógyintézetbe kerül, így az apára marad lánya felnevelése. Az anya alakja csupán néha tűnik fel. A regény fő motívuma Anita fejlődése. Betekintést ad ezáltal egy olyan kapcsolatba, amelyben nincs más, csak apa és lánya. A lány kamaszkorában jön rá, hogy lehet másfajta kapcsolat apa és lánya, férfi és nő között, de hosszú út vezet odáig. A szerző leleményes szójátékokkal ragadja meg a gyerekkori kíváncsiságot: „Miért mondjuk, hogy zongorál, pedig aki zongorázik, az ül. Tehát, ez lenne a helyes, hogy zongorül. És aki hegedül, az inkább áll vagyis hegedáll”. A lány a korral együtt egyre inkább kezd ragaszkodni az apjához, aki anyja helyett is anyja. A történet csúcspontján kiderül: Anita nem is a Feró lánya. Mindennek a kommunista Románia ad helyszínt és keretet, ahol a magyarságot az intézményesített elrománosítás és üldöztetés fenyegeti. A szerző továbbá kiemelte, hogy akárcsak az életben is, a regényben sincs egyértelmű rossz vagy egyértelmű jó. – A való életükben is bizonyos helyzetekben vannak rosszak és jók, nézőpont kérdése. Mindezt próbáltam szubjektíven megközelíteni. A regényben leírt történet sem feltétlenül elítélendő, hiszen az apa viszonya a lánnyal kezdetben teljesen egészséges. Majd bizonyos történések más irányba terelik a kapcsolatukat – jegyezte meg Kovács Levente. A könyv fülszövegéből: „Voltak, vannak, lesznek tabuk, melyekbe beleütközik az ember. Van, aki megtorpan és aláveti magát a tabuknak. Van, aki megpróbálja megszegni a tabukban megtestesülő parancsolatokat. Van olyan ember, aki nem is tud a tabukról, s amikor váratlanul találkozik valamely erős tilalommal, összeomlik a felismeréstől, hogy tehetetlen. (…) Van olyan, aki felveszi a harcot az önmagában rejlő vággyal, amely a tabu(k) megszegésére ösztönzi. Ez talán a legnehezebb, mivel az embernek önmagával kell harcolnia. (…) Ez a történet egy ilyen harc története. A szabadulás csak nagy áldozatok – a saját vágyak leküzdése – révén lehetséges. S az ígéret földje messze van…”

Adorján Zsófia