Hirdetés

Köszöntötték a nagykorú fiatalokat

HN-információ
Nagykorúsítási ünnepséget tartottak vasárnap Gyergyó­szár­hegyen. Huszonegy 18. életé­vét betöltött fiatalt köszöntött a községvezetés, valamint a közösség. [caption id="attachment_77978" align="aligncenter" width="1000"] Nagykorúsítási ünnepséget tartottak. Búcsú a falutól Fotó: Lázár Hajnal[/caption] Évről évre megszervezik a regruta ünnepet Gyer­gyó­szárhegyen, ahol a környéken egyedülálló módon tisztelik meg és köszöntik a nagykorúvá váló fiatalokat. Idén huszonegyen kapcsolódtak be a hagyományőrző ünnepségbe, s az azt megelőző hetekben készültek is az eseményre, hiszen honismereti előadáson, néptánc- és népdaloktatáson, valamint hittanórákon vettek részt. Kalákáztak is: rendbe tették a hősök sírját a temetőben, és vasárnap koszorúkat helyeztek el a síron. A regrutaünnep október 7-én szentmisével kezdődött, amelyen a fiatalokat felköszöntötték. Danguly Ervin polgármester arra kérte őket, ne feledkezzenek meg a történelem nagy személyiségeiről, akik a szabadságért, a hazáért, a magyar kultúráért tettek. – Az önkormányzat nevében gratulálok, és azt kívánom, hogy hitben, szeretetben éljétek életeteket itt a közösségben – fogalmazott a polgármester. A 18 éveseknek átadott emléklapon latin nyelven II. Rákóczi Ferenc egyik gondolata szerepel: „Istennel a hazáért és a szabadságért.” A templomból kivonulva a fiatalok elhelyezték a kegyelet koszorúit, majd díszebéden vettek részt. Délután szekeres felvonulással búcsúztak a falutól. Régebb csak a katonának bevonuló legények, azaz a regruták búcsúzkodtak, most azonban a népviseletbe öltözött lányok is helyet kaptak a szekereken. A fiatalok énekelve, táncolva vonultak végig a falun, és több helyen megálltak. Az ünnepség a vasútállomáson fejeződött be, ahol jelképesen elbúcsúztatták a regrutákat. Az ünnep fő célja a 18 évesek köszöntése volt, ugyanakkor e hagyományőrző rendezvénnyel arra biztatják őket, hogy aktív tagjaivá váljanak a közösségnek. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!