Március 15-e, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója van. Ez alkalomból, 173 év után is fejet hajtunk hőseink emléke előtt, akik békéért, szabadságért, egyetértésért kiáltottak. A megemlékezések során elöljáróink beszédeikben, ifj aink előadásaikban évente idézik a történelmet. Nagyon gyakran felcsendül a jól ismert dal, amely Kossuth Lajos, a magyar szabadságharc szellemi vezérének üzenetét továbbítja. Eszerint elfogyott az államférfi regimentje, és ha még egyszer üzen, mindnyájunknak el kell menni. Éljen a magyar szabadság! A március 15-i megemlékezések résztvevőjeként gyakran elgondolkodom, mit üzenne Kossuth a ma emberének, főként fi ataljainak, hiszen amint a bőrünkön tapasztaljuk, ma is igen gyakran ki kell állnunk jogainkért, most is szeretnénk (álhírektől mentes) szabad sajtót (így többek között online portálokat és közösségi oldalakat), felelős minisztériumot, törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben, közös teherviselést, ugyancsak jó lenne az „úrbéri” viszonyok megszüntetése és többéves kérésünk politikai foglyaink szabadon bocsátása is. Valószínű, hogy egykori szabadságharcosunk mielőtt megfogalmazná üzenetét, szétnézne az iskolákban, a templomokban, szórakozóhelyeken, színházakban és nem utolsósorban a közösségi oldalakon. Feltételezhető, kíváncsi lenne arra, hogy milyenek a mai márciusi ifj ak, testileg-szellemileg érettek-e, van-e bennük jó modor, tudnak-e felelősséget vállalni a rájuk bízottakért, külföldi hazatértükkor meglátogatják-e idős nagyszüleiket, és bizonyára az is érdekelné, hogy fel tudják-e húzni a nadrágot a derékig vagy csak a térdig, illetve mezítelen bokájuk fázik-e a kora tavaszi havazásban. Gondolom, azt is megfi gyelné, hogy miként írnak és kommunikálnak a közösségi oldalakon, mert hiába üzenne, ha senki sem értené… Mindezt egyrészt azért is tenné, mert – egy másik katonadal szerint – az ő táborában többek között jól tanított, barna, de magyar huszárok szolgáltak. Másrészt úgy gondolom, modern kori harcainkhoz ma sem választana neveletlen, puhány, tutyimutyi fi atalokat, csupán olyanokat, akik méltó módon emlékeznek (h)őseikre, becsülettel, tisztességgel végzik feladatukat, és a jobb megélhetésért elvándorolt néhány évnyi külföldi lét után rozmaring módjára belegyökereznek szülőföldjükbe. A költő szavaival reméljük, a magyar jövő (ismét) szép lesz!

Biró István