Online oktatás a Fogarasyban koronavírus-fertőzés miatt
Online oktatásra tért át a Fogarasy Mihály Általános Iskola mától, ugyanis két pedagógus és egy diák is Covid-fertőzött lett, a közegészségügy pedig elrendelte az online oktatást. Az intézkedés csak a főépületben járó tanulókra vonatkozik és két hétig tart a jelenlegi szabályozás szerint, de ez még változhat a napokban.
Több osztály is hibrid oktatásra kényszerült ezen a héten a Fogarasy Mihály Általános Iskolában. Tegnap reggel a még iskolába járó gyerekeket is hazaküldték az első tanóra után, két hétig otthonról kapcsolódhatnak be az oktatásba.
– Sajnos van három igazolt pozitív teszt az iskolában, ezért rendelték el az online oktatást a főépületre. Nincsenek karanténban a gyerekek, de iskolába, közösségbe nem járhatnak – vázolta a helyeztet az intézmény aligazgatója, Lázár Nóra.
Hozzátette, azok sem kell karanténba vonuljanak, akik már korábban online oktatásban részesültek a pedagógusok vagy a tanulók körében tapasztalt fertőzéses esetek miatt, de nem ajánlják, hogy edzésre, szakkörre járjanak, és javasolják, hogy kerüljék a közösségeket.
– Az online oktatásban a tanároknak és a diákoknak egyaránt részt kell venniük, órarend szerint. Jegyeket is kapnak a tanulók – hangsúlyozta az aligazgató, hozzáfűzve, hogy a pedagógusok otthonról vagy az iskolából tarthatják meg online tanóráikat.
Mint mondta, az iskola online oktatási platformot biztosít a pedagógusoknak és a diákoknak, mindenkinek elektronikus postafiókot hoztak létre.
– Hamarosan online napló is rendelkezésre fog állni, ezt elérhetik a diákok és szüleik is, s lehet követni a jegyeket, a hiányzásokat és a fegyelmi naplót is – fűzte hozzá.
Az aligazgató megjegyezte, keresik a megoldást arra, hogy bekapcsolódhassanak az online oktatásban azok is az, akik nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel, ugyanis a minisztérium által ígért segítség még nem érkezett meg, továbbra is várják az ígért táblagépeket.
Gyergyószentmiklóson piros forgatókönyv lépett életbe a Salamon Ernő Gimnáziumban is a hét elején, a tanintézmények közül csupán a Vaskertes Általános Iskola dolgozik zöld forgatókönyv szerint, a többiben hibrid oktatás folyik.