Hirdetés

Johannis elfogadta az igazságügyi miniszter leváltását

HN-információ
Klaus Johannis államfő elfogadta csütörtökön Stelian Ion igazságügyi miniszter leváltását és Florin Cîţu miniszterelnöknek azt a javaslatát, hogy Lucian Bode belügyminiszter vegye át ideiglenesen a tárca irányítását – közölte az Agerpres hírügynökség. Stelian Ion felmentését Florin Cîţu miniszterelnök kérte szerda este, miután az USR PLUS szövetséghez tartozó miniszter formai kifogásokra hivatkozva elutasította az Anghel Salignyről elnevezett, 50 milliárd lejes keretösszegű fejlesztési program sürgősségi kormányrendelet-tervezetének a véleményezését. A román költségvetésből finanszírozott programmal a helyi önkormányzatok számára nyújtana támogatást a kormány a víz-, gáz- és szennyvízhálózataik kiépítésére vagy fejlesztésére és közútjaik javítására. A program névadója Anghel Saligny román mérnök, aki a 19. század végén a Feteşti és Cernavodă között felépített első romániai Duna-hidat tervezte. A miniszter leváltása után az USR PLUS szövetség megvonta a bizalmat Florin Cîţu miniszterelnöktől, és új kormányfő kijelölésére szólította fel a koalíciót. Ellenkező esetben kilátásba helyezte egy, a kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány megszavazását. Stelian Ion csütörtökön úgy vélte: Florin Cîţu voltaképpen az USR PLUS kormányból való eltávolítását akarta elérni a leváltásával. Szerinte erre utal az a tény, hogy a tárca ideiglenes vezetését nem egy USR PLUS-hoz tartozó politikusra bízta – ahogy azt a koalíciós megegyezés előírja –, hanem a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) tartozó Lucian Bode belügyminiszterre. A vezető kormánypárt állandó bizottsága csütörtök délelőtt határozatban állt ki Florin Cîţu miniszterelnök mellett. A testületet a pártnak azok a politikusai hívták össze, akik Florin Cîţut támogatják a párt szeptember közepén tartandó tisztújító kongresszusán. A tanácskozáson nem vettek részt az újabb mandátumért versenybe szálló Ludovic Orban jelenlegi PNL-elnök támogatói.

MTI



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!