tiszta égbolt
Kórkép finomliszttel
Első látásra úgy néz ki, hogy a ditróiak belef… prüszköltek a finomlisztbe. A két Srí Lankai-i vendégmunkás kapcsán kialakult tömegméretű hisztéria azonban azt bizonyítja, hogy nem a pár pánikba esett ditróival van a baj, hanem mindannyiunkkal: székelyföldi társadalmunkkal. A két vendégmunkás csak kapóra jött ürügy volt arra, hogy a felszínre törjön mindaz, ami már rég a mélyben lappang. Többek között az a tény, hogy a székelyföldi átlagember – médiafogyasztási szokásai révén és annak következtében – nem a való világban él, nem a körülötte lévő, létező valóságot érzékeli, hanem egy virtuális valóságban. Többségünk magyar útlevéllel a zsebben a magyar tévécsatornákat nézi, vérmérsékletének és politikai meggyőződésének megfelelően vagy a közszolgálati adókat, vagy a magyar ellenzékhez közel álló kereskedelmi adókat. A tévé révén képben vagyunk a magyarországi történésekkel, de gyakran fogalmunk sincs, hogy mi történik az országban – igen, abban, amelyikben élünk! –, hacsak nem valamelyik politikust kívánjuk szidni, olykor azt sem tudva, hogy miért. S közben közösségünk tagjainak jelentős része állandó kapcsolatban van külföldön élő gyermekeivel, rokonaival, mert az utóbbi években tömegesen keresnek megélhetést, boldogulást fiataljaink. S nemcsak a korra jellemző kíváncsiságból és kalandvágyból, nemcsak a megismerés vágyától fűtve, nemcsak divatból, hanem például azért is, mert elegük van tehetetlenségünkből, elegük van a lassan dolgozó bürokráciából. No meg elegük van a kényszerű kisebbségi létből, a belőle fakadó állandó bizonyítási kényszerből, inkább az önként választott kisebbségi lét mellett teszik le a voksot. A könnyebb utat választják. Ugyanazt teszik, mint hasonló korú román társaik, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek inkább Magyarországot, illetve az angol és német nyelvterületet részesítik előnyben, mert jobban rááll a nyelvük, míg a románok többnyire Spanyolországot és Olaszországot preferálják, mert az közelebb áll hozzájuk. Tehát fiataljaink elvándorlása nem pusztán a mi fájdalmunk, hanem az egész ország társadalmáé. S nemcsak fájdalmunk, hanem felelősségünk is.
A ditrói eset kapcsán a közösségi médiában, az online kiadványok kommentfelületein elszabadult a pokol, a pró és kontra megszólalások egyaránt egyre alpáribb hangnemet ütnek meg, sok vélemény nemcsak, hogy súrolja az uszítás határát, hanem teljes mértékben kimeríti e fogalmat. Félelmetes, hogy mennyi indulat gyűlhetett fel bennünk, s mennyire nem tudunk uralkodni rajtuk, nem tudjuk észérvekkel visszaverni. Magunkban és környezetünkben. Hogy vannak még józan hangok is, mi sem bizonyítja jobban, mint a ditrói polgármester lapunk által is idézett megállapítása, miszerint szeretné, ha a közösség tagjai hasonló vehemenciával állnának ki a szemétmentes és a falopásmentes Ditróért is. Ilyen tömeghisztériát még csak akkor tapasztaltunk, mikor fél Erdély s egy szeletnyi Magyarország útra kelt egy korsó ingyensör és egy autónyeremény reményében.
A ditrói hangoskodók áldozatok, akik kicsit belefújtak a finomlisztbe. De ez a liszt mindannyiunkra rászállt, s nem válik díszünkre.
Sarány István
.jpg)
.jpeg)