Hirdetés

Korisuli program

HN-információ
Elindult Gyergyószentmiklóson a korisuli program második szezonja. Tavaly már több száz kisgyerek tanult korcsolyázni, s idén is ingyen oktatják őket, iskolai programjukba épül be a jégpályán töltött óra. [caption id="attachment_78480" align="aligncenter" width="1024"] Tavaly már sok gyerek tanult meg korcsolyázni a korisuliban Fotó: Lázár Hajnal[/caption] Tavaly ősszel indult Gyer­gyó­szentmiklóson a kori­suli program, nagycso­por­tos, előkészítős, első és második osztályos gyerekek jártak heti rendszerességgel korcsolyaoktatásra. Ebben a tanévben is folytatódik a program, az első csoportok tegnap reggel mentek korcsolyázni. Nagy Zoltán polgármester elmondta, a város hatszáz gyerekét érinti ez a program, a cél pedig az, hogy minél többen sportoljanak, megtanuljanak korcsolyázni. Hozzáfűzte, a jégpályát működtető Városi Sport Klub szervezi a korisulit, a jéghasználat ingyenes a gyerekek számára, az oktatók bérét pedig az önkormányzat biztosítja. Tatár Előd, a VSK vezetője azt mondta, iskolakezdés után tájékoztatták a programról a pedagógusokat, a szülők már tavalyról ismerték a lehetőséget és örömmel vették tudomásul, hogy van folytatása. Naponta reggel 8 órától kezdődően vannak beosztva a csoportok, létszámtól függően 2-3 edző foglalkozik a gyerekekkel, a Székely Jégkorong Akadémia edzőire bízták ezt a feladatot. A korisuli ingyenes, azonban a felszerelést a szülőknek kell beszerezniük, korcsolyára, védősisakra van szükség, ezeket a VSK egyelőre nem tudja biztosítani, de tervezik, hogy vásárolnak majd korcsolyákat, amiket használhatnak a gyerekek. Tatár megjegyezte, elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben fizetőssé válik a program, jelképes összeget kérnek majd a szülőktől, de hangsúlyozta, a cél az, hogy minél több gyerek sportoljon, ezért ha valakinek nehézséget okoz a díj kifizetése, arra is találnak megoldást. Elmondta azt is, a korisuliba szeretnék bevonni a Gyergyói-me­den­ce összes településének iskoláit, ez ügyben egyeztetések vannak folyamatban. A tervek szerint november közepétől lesz majd jég a sátortetős jégpályán is, és akkor lesz lehetőség arra, hogy még több gyerek tanuljon korcsolyázni. A korisuliban szeretnék, ha a gyerekek megbarátkoznának a jégsportokkal, s majd eldönthetik a későbbiekben, akarnak-e jégkorong- vagy mű­kor­csolyaedzésekre járni. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!