borús égbolt
Kolozsváros olyan város…
ahová az ember nosztalgiázni jár. Ahol ismét fiatalnak érezheti magát, vagy azért, mert az egyetemi évei jutnak eszébe, vagy már a sok-sok fiatal egyetemista látványa is elegendő... a megfiatalodáshoz.
A napokban az egyetemi beiratkozások időszaka volt, így a városon nem érződik a vakációs hangulat. Igaz, a leendő gólyák nem tudják leplezni esetlenségüket, de három-öt évben belül kikupálódnak, miután megmártóznak az élet habos oldalában.
Ülök az utcán és az embereket nézem. Játékra fogom magam: kamera nélkül filmet forgatok. A képkivágással az arcokra koncentrálok. Nézem, ahogy a sarkon feltűnnek, és néhány tíz méteren végigvonulnak a „kamera” előtt. Percenként érkeznek a szereplők. Arckifejezésük és öltözetük összehangoltsága, esetenként kontrasztja olyannyira beszédes, hogy egy jó rendező sem tudna ennél színesebb Kolozsvárt bemutatni. Kár, hogy az egész csak egy játék része és nem kamera rögzítette a látottakat. Vágás és kozmetikázás nélkül is mutatná, hogy milyen változatos ez a város.
Egy rövid belvárosi séta is elég ahhoz, hogy érzékelje az ember a Kincses Város pörgését. Most éppen az ifjúsági főváros programkínálatától hangosabbak az esték. Igaz, a város fantázia-fővárosi cím nélkül is az ami. Centrum. Mielőtt az ember teljesen azt hinné, hogy már a múlté a zászlólengetésre és a nemzeti színek pingálására koncentráló város, akadnak még kis apróságok, amiken lehetne változtatni. Ilyenek az erdélyi bank automatái, amelyek itthon (értsd: Csíkszeredában) beszélik a magyar nyelvet, Kolozsváron már nem ilyen jófejek.
Az automata szemtelen, ezért nem is láthatja, hogy farkasszemet nézhetne a Mátyás-szoborral. Az automata nem tud magyarul, a szobor szótlan. Nem kommunikálnak egymással. Valószínű a programozóval sem beszéltek, amikor a kolozsvári rendszert építette, ezért felejtette el a magyar nyelvet a bankautomata. Pedig európainak akar látszani, ezért a francia, a német és az angol nyelvet is bekódolták. Erdélyiként, a jófejűséghez a magyar is beleférhetne.
Daczó Dénes
