Hirdetés

Kölcsönösen fogadnak diákokat szakmai gyakorlatra

HN-információ
Hosszú távú együttműködés kör­vo­nalazódik a gyergyó­szent­mik­ló­si és kiskunfélegyházi szak­is­kolák között. Közösen pá­lyáz­nának, valamint kölcsönö­sen nyári gyakorlatra fogadnak majd diákokat. [caption id="attachment_57539" align="aligncenter" width="1600"] Félegyháziak gyergyói gyakorlaton. Rendszeressé tennék Fotó: Magyari Levente[/caption] Az elmúlt három hetet Gyer­­gyószentmiklóson töltötte 15 kiskunfélegyházi diák. Szakmai gyakorlatra jöttek helyi cégekhez az Erasmus+ programnak köszönhetően. Ittlé­tük alatt a kiskunfélegyházi szakiskola nevelőtanára és a pályázati program koordinátora, Magyari Levente felvette a kapcsolatot a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály szakiskola vezetőségével együttműködés céljából. Ágoston Tibor, a kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója azt mondta, találkoztak a két iskola vezetőségének elképzelései. Közös cél, hogy a tanulók fejlődjenek, külföldi tapasztalatokat szerezzenek, és olyan technológiákkal ismerkedjenek meg, amelyeket intézményük nem tud bemutatni nekik. Mint kifejtette, Gyergyószentmiklóson sok újdonsággal találkoztak diákjai, például láthatták, hogyan választják szét a fafeldolgozó cégeknél a különböző minőségű faanyagokat, és hogyan hasznosítják a fahulladékot. Úgy gondolja, mostantól a kiskunfélegyházi tanulók sem fogják már eldobni a kis lécdarabokat, mert tudják, hogy az mire lehet még jó. A két szakiskola közös tervei között szerepel, hogy jövőre együtt pályáznak, együttműködési terv is készült erre vonatkozóan. Emellett az iskolák nyári gyakorlatra fogadnak majd diákokat: más szakmákat tanuló félegyházi diákok is eljönnek gyergyói gyakorlatra, de gyergyószentmiklósi tanulók is gyakorlatoznak majd Magyarországon. Ágoston Tibor közölte: a felnőttoktatás terén is szívesen átadnák tapasztalataikat, ugyanis tudják, a szakemberhiány nemcsak Magyarországon okoz problémát. A kiskunfélegyházi szakiskola 28 szakmacsoportban több mint négyszáz felnőttet oktat. Nagy Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!