Manapság megfigyelhető egyfajta elidegenedés az emberek és a klasszikus irodalom között. A ponyvairodalomnak köszönhetően számos könnyen, gyorsan feldolgozható mű született, amelyek olvasmányosak és nem igényelnek különösebb kulturális vagy bármilyen más műveltséget. A ponyvaregények keresettsége és az irántuk mutatott érdeklődés nem megkérdőjelezhető, viszont az már sokkal inkább, hogy képesek-e ezek a művek átadni valamilyen egyetemes érvényű következtetést és tanítást. Bár az olvasásnak nem kizárólagos célja az individuum művelődésének elősegítése (szolgálhat akár kikapcsolódási eszközként is), azért nem árt szem előtt tartani, hogy bizonyos szempontból a klasszikus irodalom tekinthető az irodalmi hierarchia csúcsának. Lewis Carroll Alíz Csodaországban című műve tökéletes átvezető a magas irodalomba. Varázsos történetvezetése miatt biztosan megragadja minden kisgyermek figyelmét, ugyanakkor nyelvezete nem a gyermekkönyvekéhez hasonló, bár egyszerű és megérthető, mégis elegáns. Jelentésmezeje komplex, ezért tekinthetünk rá egy aranyos gyerekmeseként is és egy komoly, modern problémákat is feldolgozó műként. Elsősorban megtanítja, hogy a kíváncsiság néha csak galibát szül, és jobb, ha nem ütjük bele mindenbe az orrunkat. Amennyiben eltekintünk a felszíntől, könnyen észrevehető, hogy a mű elég kritikus módon közelíti meg a naivitást. Szatirikus módon ábrázol egy olyan társadalmat, melyben a normális az, ami a többség számára elfogadott, és az a bolond, aki nem hajlandó ebbe a „szociális nyájba” beilleszkedni. A történet tele van reprezentatív karakterekkel és eseményekkel. Az abszurd eseményeket könnyen betudhatjuk annak, hogy az egész történet csak Alíz fejében, pontosabban álmában játszódik, ám, ha kicsit tüzetesebben vizsgáljuk, rájöhetünk, hogy rengeteg többletjelentést hordozó elem található a történetben. Alíz folyamatosan küszködik a helyes fizikai méret megtalálásával, nagyból kicsi lesz, óriásból apró és így tovább. Ez a folyamatos küszködés a pubertáskor beköszöntére utal, hogyan válik egy gyermekből fiatal felnőtt, és hogy milyen instabil és kiszámíthatatlan állapot ez. Alíz nem képes megérteni a Királynő játékát, ezáltal utalva arra, hogy az élet egy játék, és amikor azt hisszük, hogy megértettük, hogyan kell játszani, melyek a szabályok, akkor még hátravan a fekete leves. A Szív Királynő karaktere a diktatórikus rendszer jelképe, bemutatja, hogy milyen lehet egy olyan közegben szocializálódni, ahol az ember ki van szolgáltatva egy felsőbb vezető kénye-kedvének. Mindemellett, a királynő követelése, miszerint Alíznak fejét kell venni, a halál kiszámíthatatlanságára, előreláthatatlanságára utal.  Bár az Alíz Csodaországban igen megosztó, és valószínűleg sokan csak egy buta gyerekmesének látják, nagyon fontos tanításokat közöl. Akárcsak Antoine de Saint-Exupéry Kis hercegét, Lewis Carroll művét is ajánlatos különböző életszakaszokban elolvasni, hiszen mindig új jelentésréteg bomlik ki, és csak az olvasó fantáziájától és tapasztalataitól függ, hogy milyen mögöttes tartalmat tulajdonít ennek a mese köntösébe öltöztetett szatírának. Biró Vivien