Hirdetés

Kisregény Gyergyóról

HN-információ
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban bemutatták Török Zoltán Remete című történelmi kisregényét. A bemutatón a szerzővel beszélgetett Laczkó-Szentmiklósi Endre. A múlt csütörtöki bemutatón szép számban voltak jelen az érdeklődők. Lackó-Szentmiklósi Endre ismertette a kötetet, majd beszélgetett a szerzővel. Mint elmondta, a történelmi kisregény a 17. század közepétől egészen a 19. századig vezeti végig az olvasót. A bemutatón ismertették a könyv által felölelt korszak fontosabb személyeit és történéseit. Lackó-Szentmiklósi Endre közölte, a könyv annyiban tér el a többi történelmi regénytől, hogy nem a nagyurak életét ismerjük meg belőle, hanem az átlagos, egyszerű emberekét. Megtudhattuk, mikor először vette kézbe a kötetet, olyan érzése volt, mintha Wass Albert Kard és kasza című regényének folytatását olvasná. A könyvbemutatón több részéletet is felolvastak a jelenlévőknek a könyvből, nyomatékolva a leírások szépségét. Többek között elhangzott a szerzőnek feltett kérdés, miszerint honnan az érdeklődés a könyvben feldolgozott téma iránt. Török Zoltán elmondta, tanárai tanították erről a korszakról, amely már akkor, diákkorában szöget ütött a fejében. Felelevenítette akkori történelemtanárát, aki nagyon szívesen beszélt a témáról a fiataloknak. Angliában tartózkodása alatt több ideje jutott foglalkozni a témával, végül epizodikusan elkezdett lejegyezni, történetbe foglalni az információkat. Később egy pályázatra hívták fel a figyelmét, amelyre benyújtotta a már meglévő kéziratot, ebből született a most bemutatott kötet. – A szerző filmjelenetekként láttatja az akkori történéseket, mint külső szemlélő van jelen, csak filmez és jegyzetel – fogalmazott Török Zoltán, mire Lackó-Szentmiklósi Endre megjegyezte, talán azért oly szépek és részletesek a leíró részek, illetve azért hat olyan mélyen az olvasóban. Mint elhangzott, a könyvben több gyergyói motívumra és helyszínre ismerhet rá az olvasó.

Bege Botond



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!