A KALOT Egyesület által működtetett olvasóklubbal közösen havonta egy alkalommal egy-egy szépirodalmi művet ajánlunk olvasóink figyelmébe. A klub tagjai többnyire kortárs magyar és világirodalmi műveket olvasnak és vitatnak meg szakértők vezetésével. Michel Houellebecq: A térkép és a táj regényét Bodó Julianna ismerteti. Michel Houellebecq a kortárs francia irodalom fenegyereke: híres, sikeres, botrányos – minden együtt, ami az ismertséget és népszerűséget magasra értékelő korunkban fontos lehet. De hogy mindez az író, Houellebecq számára valóban fontos-e, az kérdéses marad. Ha a róla szóló híradásokat, a vele készült interjúkat olvassuk, nehezen tudjuk eldönteni: az írót tökéletesen hidegen hagyja-e, hogy mit gondolnak, mit írnak róla, vagy épp ő maga gerjeszti – tudatosan és módszeresen – azokat a talányos ellentmondásokat, amelyek személyiségét a mű részévé avatják, a kettőt egybemossák, egyszerre keltenek rokonszenvet és ellenszenvet műveivel és életével szemben. A térkép és a táj című regénye elnyerte a francia irodalom legrangosabb díját, a Goncourt-díjat. Ez azt is jelenti, hogy az uralkodó ízlés úgymond legalizálta a magas kultúra és a populáris kultúra határvidékén halálmegvető (vagy inkább: minden normatív szabályozottságot megvető?) bátorsággal egyensúlyozó irodalmat, amelyről oly sok vita folyik napjainkban (lásd a legutóbbi Nobel-díj odaítélése kapcsán fellángolt vitákat). Houellebecq művei nem könnyű és nem szívderítő olvasmányok: alaphangulata az író nézete szerint korunkat alapvetően meghatározó pesszimizmus, kilátástalanság, űr és nihil, amelyből a mű megfáradt, kiábrándult hősei már a kiutat sem tartják érdemesnek keresni. Nem keresik, de mégis megpróbálnak úgy élni ebben a világban, hogy elvégezzék feladataikat, lehetőleg jól, ahogyan az éppen így-úgy működő mindennapok elvárják tőlük. Vagy ahogyan nem várják el. Vagy ahogyan a regényhős képes azokat megoldani. Kik ezek a hősök? Houellebecq regényei­nek visszatérő fő­szereplője a magányos középkorú férfi, magas intellektussal, jó társadalmi pozícióval, tudós vagy művész, aki nehezen találja helyét az emberek között. A térkép és a táj főhőse, Jed Martin is ebbe a kategóriába tartozik: sikeres képzőművész, akire a hírnév és a gazdagság saját akarata ellenére tör rá. Nem érdekli sem a pénz, sem a hírnév, és ha felületesen olvassuk a könyvet, úgy tűnhet, maga a művészet sem foglalkoztatja igazán. Pedig Jed Martin – illetve Houellebecq – tud valamit a világról, amit csak akkor veszünk észre, ha ezzel a blazírtnak látszó, de kíméletlen éleslátással szemléljük, ami az író hőseire jellemző. Jed Martin alkotói életének több szakasza van: először fotósorozatot készít az ipari társadalom hőskorából származó, mára eltűnőben lévő tárgyakról: ezekben a precizitás és a funkcionalitás nyűgözi le. Majd térképekről készült fotóival válik igazán híressé, ahol a térkép szebb és fontosabb lesz, mint maga a táj: ez már nem más, mint posztmodern korunk szimulákruma. Majd következik az Egyszerű mesterségek és a Vállalatszerkezetek című festménysorozat, amely egyfajta nosztalgia a hagyományos munkaszervezés letűnő világáról, illetve helyzetkép a társadalmi és gazdasági rendszerek összefonódásáról. És végül, élete alkonyán, magányosan és betegen a végső bomlás valódi, illetve mesterségesen felgyorsított folyamatait örökíti meg fotósorozatában. Eltűnő világok, fogyó munkavagyon, széteső szerkezetek, felismerhetetlenné változott terei mindennapjainknak – ezt látjuk a művész Jed Martin élete és munkássága által. Egy olyan életvilág, melyben nem tudunk már/még magunkra találni. Houellebecq nem segít nekünk, miképp találjuk meg. Kíméletlen látleletet ad és átnyújtja az olvasónak, mintha azt mondaná: én nem tudok ennél többet tenni érted. Bodó Julianna