Kihívásokban gazdag Szentegyháza költségvetése

Közel 42 millió lejes büdzsével kalkulál idén Szentegyháza önkormányzata: miközben a város a működtetésnél jóval többet fordít fejlesztésekre, a beruházások döntő többsége külső forrásokból valósul meg. Ugyanakkor Lőrincz Csaba polgármester szerint egyre nehezebb előteremteni az önrészeket és kezelni a késve érkező állami finanszírozásokat – emiatt idén már hitelfelvételre is szükség lehet.

Tankó Éva-Eliza
Kihívásokban gazdag Szentegyháza költségvetése
A szentegyházi városháza, előtte egy járókelő. Nem töltik zsebre dugott kézzel az esztendőt Fotó: Hodgyai István

Szentegyházán az idei év egyik legnagyobb feladata az lesz, hogy a finanszírozási nehézségek ellenére folytatni tudják a futó fejlesztéseket. Ez meglátszik a büdzsé sarokszámain: a közel 42 millió lejes összből mintegy 15 milliót fordítanak a város működtetésére, beruházásokra pedig 27 milliót – utóbbi összegből hozzávetőleg 26 millió lej külső forrásból származik.

– Ha nem lennének pályázataink, igazából lenne egymillió lejünk, amiből évente egy fél vagy egy negyed beruházást tudnánk megvalósítani. A többit mind uniós, kormány- és más pályázatokból pótoljuk

– fogalmazott a polgármester.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Szerény, de több

A saját adóbevételek tavalyhoz képest 15 százalékkal növekedtek, a kiadások azonban az infláció miatt folyamatosan emelkednek. Lőrincz Csaba szerint az önkormányzatnak így is hozzávetőleg 2-2,5 millió lej hiányzik ahhoz, hogy „normálisan tudjon működni”.

Jelentős terhet jelent a szociális rendszer fenntartása is: az önkormányzat 55 személyi asszisztens és mintegy 50 támogatott személy juttatásait finanszírozza, ami évente közel 6 millió lejes kiadás, miközben az állam ezt már nem téríti vissza teljes mértékben.

Az elmúlt öt évben Szentegyházán 46 pályázatot futtattak le és 185 beruházást valósítottak meg hitel nélkül, idén azonban már hitel felvételét fontolgatják, mivel több beruházás végelszámolása egyszerre terheli meg a költségvetést, miközben késnek az állami kifizetések.

– Lesznek kifizetési gondjaink, ez már biztos. Két-három hónapos csúszásokra számítunk. Az Anghel Saligny programban a kormány jelenleg mintegy másfél millió lejjel tartozik az önkormányzatnak

– mondta a városvezető.

Célba érő tervek

A nehézségek ellenére az aktuális beruházások többsége elkészült vagy a végéhez közeledik. Jelenleg 14 projekt fut az Országos Helyreállítási Alap (PNNR) keretében, ezek közül 12 már elkészült vagy befejezés előtt áll. Nehezebben halad ugyanakkor az nZEB-lakásépítési projekt és a bölcsődeépítés. Az előbbinél a kezdeti költségek jelentősen megemelkedtek: a tizenkét lakás építése a becsült 5 millió lej helyett végül mintegy 7,5 millióba kerül.

Az önkormányzat új beruházások előkészítésén is dolgozik: mint arról írtunk, bicikliutak, kórházi és szennyvízhálózati fejlesztések, valamint napelemes rendszer szerepel a tervek között. Utóbbi a közintézmények energiaellátását segítené, a megtermelt energia egy részét pedig a közvilágításba táplálnák vissza. A turizmus fejlesztésére
is nagyobb hangsúlyt fektetnének: a Székelyföld közepe projekt részeként például lomb­ko­ro­na­sétányos kilátót szeretnének kialakítani.
 





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!