Hirdetés

Készen állnak a diákok fogadására

HN-információ
Az Erőss Zsolt Aréna szomszédságában lévő piac mű­ködését szeretné meghosszabbítani Csík­szereda önkor­mányzata. Az oktatás részleges újraindításához a hivatal beszerezte az eszközöket, valamint a fűtést is elindították tegnap. A csíkszeredai Katasztrófavédelmi Bizottság múlt heti utolsó ülésén részt vett Ioan Proca, Hargita megye prefektusa, valamint jelen voltak a helyi rendőrség és csendőrség képviselői is. – Az újonnan kialakított piac június elsejétől, ha minden jól megy, ötnapos programmal fog üzemelni, naponta 9–18 óra között – jelentette be a városvezető. Az oktatás részleges újraindulásával kapcsolatban a polgármester elmondta, az intézményeket felszerelték a szükséges eszközökkel. A megrendelt ózongenerátorokat szombatra várták. – Megvásároltuk a távhőmérőket, többet is, mint szükséges lett volna, hogy legyen tartalékban. A megfelelő körülményeket biztosítandó, hétfőn elindítjuk a fűtést az épületekben – fűzte hozzá Ráduly Róbert Kálmán polgármester. A június elején érvénybe lépett enyhítések kapcsán a polgármester hangsúlyozta, hogy a vendéglátóegységeknek igyekeznek kétszer akkora felületet biztosítani a működéshez, mint amelyen eddig dolgoztak. – Az életnek folyatódnia kell. Amint közzéteszik a jogszabályt, többet fogunk tudni. Szeretnénk megfelelő körülményeket létrehozni ahhoz, hogy az egységek betarthassák a kötelező távolságtartásra vonatkozó előírásokat – emelte ki az elöljáró.

Fülöp Orsolya



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!