Hirdetés

Kertésznap Csíksomlyón

HN-információ
Hétvégén tartották az I. Csíksomlyói KERTész Napot a csíksomlyói Szent István Otthon udvarán. A rendezvényt Böjte Csaba ferences szerzetes kezdeményezte Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe alkalmával. Az eseményt szakmai előadások színesítették, emellett hét facsemetét ültettek el a Mária-kertben. Idén első alkalommal szervezték meg a Csíksomlyói KERTész Napot Böjte Csaba ferences rendi szerzetes kezdeményezésére, Gyümölcsoltó Boldogasszony Ünnepén. Az esemény a Böjte Csaba által bemutatott szentmisével kezdődött, majd facsemete-ültetés következett. Csíksomlyón a Mária-kertben hét gyümölcsfát ültettek el, a munkát Hatos György, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdásza vezette, ezáltal minden jelenlévő betekintést nyerhetett a helyes ültetés folyamatába, a fák metszésébe és oltásába. – Nem elég a jót akarni, a jót jól is kell tenni azért, hogy kertjeink dísze, a gyümölcsfa valóban szép, egészséges legyen, és ne csak munkát, de hasznot is jelentsen számunkra. Ahogyan leányainkat is szépen felöltöztetjük, tegyük ezt kertjeinkkel is, egész Székelyfölddel – hangsúlyozta Böjte Csaba. A gyakorlati munkát szakmai előadások követték: a magyarországi AGRO.bio Kft. szakmai igazgatója, Daoda Zoltán arról tartott előadást, hogy miként lehet teljesen természetes módon táplálni a növényeket, nagyon nagy mennyiségű műtrágyától szabadulva meg. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem mesteroktatója, Lakatos Márk bemutatott néhány gyümölcsöt, amelyről Kájoni János írt Herbáriumában, Máthé Kálmán farkaslaki kertészmérnök a gyümölcsfák metszésének elméleti alapját ismertette, továbbá János Ferdinánd kertészmérnök előadásában kifejtette, hogy egyhektárnyi jó, patak szomszédságában levő területtel miként lehet fenntartani egy családot.

Szilágyi Dalma-Orsolya



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!