Hirdetés

Képzések lennének, de csak oltott munkanélkülieknek

HN-információ
A járványügyi korlátozások a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökséget is szorult helyzetbe hozta. Jánó Edit osztályvezető megkeresésünkre elmondta, a munkanélküliek számára fenntartott képzések tulajdonképpen szünetelnek. A világjárvány ellenére több munkanélkülit alkalmaztak a székelyföldi megyékben működő vállalkozások tavaly, mint egy évvel korábban. Január 31-én a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség 4842 munkanélkülit regisztrált, akiket végzettség hiányában nehezen tudnak elhelyezni a munkaerőpiacon, tudtuk meg Jánó Edit osztályvezetőtől. – A munkanélküliségi ráta jelenleg 3,65 százalék. A legtöbb munkanélküli nagyon kevés végzettséggel vagy semmiféle végzettséggel nem rendelkezik. A munkaerőpiacnak pedig olyan területeken lenne szüksége alkalmazottakra, amelyek igényelnek, ha nem is magas, de valamilyen fokú szakértelmet. Főleg elárusítókat, gépjárművezetőket, építkezésekre segédmunkásokat, asztalosokat, pincéreket keresnek a munkáltatók – sorolta az osztályvezető. Stagnál a munkaerőpiac Jánó Edit elmondta, a munkanélküliek leginkább a 30 év fölötti korosztályba sorolhatók. A fiatalabb korosztály számára pedig több kategória van: középiskola után csupán hat hónapig szerepelnek a nyilvántartásban, utána csak kérésre jegyzik be őket újra, ugyanakkor nyilvántartásba veszik a továbbtanulókat is. Az osztályvezető kiemelte, hogy a járványhelyzet által egyik legnagyobb mértékben sújtott foglalkozási csoportja a vendéglátóegységek alkalmazottjai voltak, de az állami támogatásoknak köszönhetően a legtöbb vállalkozásnak sikerült megtartania munkatársait. A Hargita megyei ügynökségnek tavaly 517 pincért sikerült elhelyezni, tavalyelőtt pedig 425- öt. – A vendéglátóipar jelenleg stagnál, annak köszönhetően, hogy az állam kiutalta a kényszerszabadságra küldötteknek járó támogatásokat. Nem termelt ki több munkanélkülit a vendéglátóipar, fluktuáció sem volt, jelenleg is alkalmaznak ezen az iparágon – részletezte Jánó Edit. Hozzátette: akik ezen a területen voltak alkalmazva, megtartották munkahelyüket. Inkább a korlátozásoktól függött a vendéglátóegységek sorsa. 2019-hez képest az alkalmazások száma, ha 2020-ban egy kicsit csökkent is, 2021-ben ugyanazon a szinten maradt. Újabb munkanélkülieket nem regisztráltak, mivel felfüggesztett munkaszerződéssel az állam finanszírozta a bérüket. Jánó Edit továbbá kifejtette, a legtöbb esetben a munkanélküliek igényei nem egyeznek a munkáltatók igényeivel. Hargita megyében állandóan munkaerőt keresnek például a kereskedelemben, vendéglátóiparban, fafeldolgozásban. Leálltak a képzések Az ügynökség munkanélkülieknek ingyenesen szervez képzéseket, amelyekre tavalytól érdeklődésnövekedés jellemző, de a járványügyi korlátozások megakadályozzák a teljes körű működésük, mutatott rá. – A képzésekkel az a legnagyobb baj, hogy egy pár hónapja szinte semmit sem lehet szervezni. A járványügyi korlátozások kiterjednek a képzésekre is. Ez azt jelenti, hogy csak olyan személy vehet részt az általunk szervezett ingyenes képzéseken, aki már be van oltva és érvényes zöldkártyával rendelkezik, vagy teszteli magát minden 72 órában. Ezt mi a munkanélküliektől nem tudjuk elvárni, az állam pedig nem finanszírozza a tesztelésüket. Ez egy olyan szakterület, amiről senki nem beszél, noha tulajdonképpen leálltunk – hívta fel a figyelmet az osztályvezető. A képzésekkel kapcsolatban az osztályvezető elmondta, jelenleg csak azokat a képzéseket tartják meg, amelyeket már tavaly elindítottak, de azoknak is nagy részét felfüggesztették. Annak ellenére, hogy tervek vannak, azok egyelőre kivitelezhetetlenek. – Megkérdeztük az érdekelt munkanélkülieket, de csupán három beoltott személy van köztük, emellett még néhány vállalná a folyamatos tesztelést Ezek a számok azonban rendkívül alacsonyak a képzések elindításához. Csíkszeredában szeretnénk segédszakács-, Székelyudvarhelyen kőműves-, Gyergyószentmiklóson pedig ácstanfolyamot szervezni, amelyek elindulása a korlátozásoktól függ – fogalmazott. Kérdésünkre kifejtette: a kőművesekre mindig szükség van, de mivel leginkább férfiak jelentkeznének, akik legtöbbször családfenntartók is, úgy vélik, túl sok időt és energiát vesz fel az összesen 720 órás – ebből 240 elmélet, 480 óra gyakorlat – szakmai képzés. Viszont van olyan szakma, amelynek elsajátítása 180 órát vesz igénybe, ami csupán másfél hónap. Ezzel ellentétben a magasabb szintű képzések 9 hónapot vesznek igénybe. Ezeket nem ajánlják a munkanélkülieknek, ugyanis a legtöbbjük minél hamarabb munkát szerezne.

Adorján Zsófia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!