Szabó Réka és Fülöp József képzőművészek alkotásai láthatók szeptember 29-ig a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában. Az Idő és tér címet viselő tárlat anyagáról, az művészi hitvallásról beszélgetett az alkotókkal Túros Eszter művészettörténész. [gallery link="file" ids="11784,11783"] – Ha valakik közösen állítanak ki, felmerül a kérdés, hogy miért? Honnan jött az ötlet, hogy együtt állítsatok ki, hiszen, munkáitokat tekintve, nagyon különböző a képi világotok? Szabó Réka: Én nem tudnám pontosan meghatározni közös kiállításunk célját, motivációját. József körülbelül fél évvel ezelőtt felhívott és azt kérdezte: lenne-e kedvem, hogy kiállítsak vele? Én örültem és elfogadtam a felkérést. Bár teljesen különböző képi és technikai világban dolgozunk, mégis azt érzem, munkáinkkal egyfajta hatással lehetünk egymásra. József rajzai arra ösztönöznek engem, hogy új irányzatok érvénybe ültetése csak akkor működik, ha a gyökereit hagyományos alapok képezik. Az én munkáim talán arra ihletik őt, hogy néha magunk mögött kell tudni hagyni mindazt, amit már megtanultunk, és teret adni az újnak. Fülöp József: A közös kiállítással kapcsolatban elmondanám, hogy Rékával először 2015 elején találkoztam Sepsiszentgyörgyön, a III. Grafikai Biennálén. Időközben én már gondolkodtam egy egyéni kiállításon. A dolog úgy alakult, hogy közben sikerült anyagi forrásokat kapni Csíkszereda Polgármesteri Hivatalától, amelyben nagy segítséget nyújtott Bakó Klára képzőművész, a Grafirka Egyesület alapító tagja. Mivel egy nagyobb összegről van szó, így megkérdeztem Rékát is, hogy lenne-e kedve kiállítani velem. Egy kávé mellett megbeszéltük a részleteket, és utána már a készülődés maradt. A kettőnk képi világa szerintem nem különbözik annyira, ő is a természetből, az életből inspirálódik, mint mindenki más, és ez elég ahhoz szerintem, hogy igenis egyforma történetekről beszéljünk. – Réka, kérlek, röviden mesélj magadról! Bár egy-egy munkával már több csoportos kiállításon is szerepeltél, ez az első nagyobb szabású kiállításod Csíkban, sokan talán most találkoznak először a neveddel... Szabó Réka: Gyergyószárhegyen születtem, kiskorom óta ösztönösen érdekel a művészet, az alkotótevékenység okozta öröm érzése boldoggá tesz. Szüleim arra tanítottak és életmódjukkal arra ösztönöztek, hogy akkor leszek igazán szabad és önálló, ha azt csinálom, amit szeretek, és abban próbálok jó lenni. Így mindig támogattak döntéseimben. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban grafika főszakon érettségiztem, majd a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti karán tanultam alap-, illetve mesterképzősként. Az egyetemen elismert kortárs képzőművészek tanítottak, akiknek nagyon hálás vagyok. Egyaránt kaptam betekintést a globális tervezőgrafikába és a képzőművészet mai mozgásába. – Jocó, te már sokszor állítottál ki Csíkszeredában, de kérlek frissítsd fel emlékezetünket, beszélj egy picit korábbi tevékenységedről! Fülöp József: 2008-ban volt az első egyéni tárlatom Csíkszeredában, az Ave Art galériában. Akkor a diplomamunkámat állítottam ki. Utána következett 2012-ben a Megyeháza Galériában a Magamtól Nekem című kiállítás. 2012–2013 megkaptam a Communitas-ösztöndíjat így újabb kiállításra volt lehetőségem az Ave Art galériában Titok címmel, ugyancsak 2013-ban egy ad hoc térben volt még kiállításom Barabás Szabolccsal közösen a Művészetek Házában. Időközben több csoportos kiállításon vettem részt, kiállításokat is szerveztem (Projekt-sorozat). 2014-ben a CreArt nemzetközi képzőművészeti projekt kapcsán az én munkáimat választották ki Hargita megyéből, így lehetőségem volt kiállítani Vilniusban és Zágrábban is, ahol személyesen is részt vehettem a zárókiállításokon. – Réka, az általad kedvelt és leginkább alkalmazott kifejezésmódokra kérdeznék rá, illetve arra is, hogy mit láthatunk a kiállításon tőled, milyen alkalmakból készültek ezek a munkák, milyen élmény volt egy-egy ilyen alkotás, folyamat?! Szabó Réka: 2013-ban fejeztem be mesteri tanulmányaimat, azóta a férjemmel – aki műépítészként tanult ugyancsak Nagyváradon – hazaköltöztünk Csíkba. és az eddigi nagyon pozitív tapasztalatokkal itt próbáljuk megtalálni a helyünket. Önálló tervezőgrafikusként dolgozom, de a képzőművészet iránti érdeklődésem egyre inkább eltávolít a kommersz grafika világától. E kettősség érzését képezi a mesteri disszertációmra készített művészkönyvem, Az ember tragédiája kortárs grafikai feldolgozása, ami bemutatásra kerül a kiállításon. A könyv készítésekor az aktuális, 2013-as design trend elemeit használtam, melyeket minimális jelzésekkel ültettem át a művészet szférájába. Képversekkel, illetve különböző tipográfiai kompozíciókkal bontottam meg a szöveg egységét, melyhez társulnak az olykor szürreális, száraz és majdnem gépies hangulatú illusztrációk. Az ember tragédiája nem a mai korban íródott, mégis a benne felvetett kérdések, remények és félelmek ma is gyakran felmerülnek. A könyv fizikai felépítésével egyfajta kifelé haladást imitálva próbálom arra ösztönözni a szemlélőt, hogy fel kell ismerni és át kell lépni a határainkat. A létünkről alkotott mindenkori kérdésekre a saját életünkből kell választ meríteni. A könyv technikai megalkotása és fizikai felépítése számomra is egy továbblépés volt a tervezőgrafika és a képzőművészet között. Azóta kezdtem foglalkozni ismét a materiális dolgokkal, kilépni a számítógépes programok lekockított világából, és a művészet által egyre közelebb érzem magam a természethez. Az általam látogatott alkotótelepeken leginkább a természetben készítek installációkat, a természet elemeit felhasználva, gyakran a környezetvédelem jegyében. A legutóbbi alkalommal Olaszteleken, a NapTelep-en szerencsém volt perzsa képzőművészekkel együtt dolgozni, akik az ő sajátos környezetvédelmi művészetükről tartottak előadásokat, ami elképesztően inspiráló és figyelemre méltó volt. Nagyon pozitív és tanulságos hangulatot szülnek a más kultúrákkal való együttműködések, eszmecserék. Arra intenek, hogy nyelvi és kulturális különbségektől függetlenül egy közös nyelv, a művészet nyelvén próbáljunk meg jeleket adni a globális jó érdekében. A művészkönyvem mellett az itt készült installációim fotodokumentációi is láthatók a kiállításon. – Jocó, a mostani munkáid egyszerre újak és ismerősek? Úgy tűnik, nem tudsz, nem akarsz szabadulni a bizarr, egyszerre robotszerű és archaikus hatású figuráktól? Kik ők és miről mesélnek? Fülöp József: A most kiállítandó anyagot mind meghatározták az előbbi kiállítások, vannak közös kapcsolatok, elemek, amelyeket újragondoltam, tovább fogalmaztam és legfőképp egyszerűsítettem, „finomabban fogalmaztam”. Mint már korábban említettem, a természet inspirál, ha úgy tetszik (az élet) a mindennapi dolgok, emberi sorsok, néha magam is. Az, hogy ezek a dolgok néha groteszkek vagy bizarrak, azt már megítélni nem az én dolgom. – Mik a terveitek? Fülöp József: Dolgozom gőzerővel. Inkább a tárgyak érdekelnek, a háromdimenziós dolgok, illetve a különböző anyagok, mint beton, kő, agyag, fém, üveg. Szabó Réka: Az a célom a jövőben, hogy minél több kultúra és nép művészeti tevékenységét megismerjem, és ezáltal váljak megértőbb emberré, kifejezőbb képzőművésszé. [gallery link="file" ids="11786,11789"]