Kegyelem, békesség, szabadság
„Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól, Aki adta önmagát a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint, Akinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.” Gal 1:3-5
Mai igénkben Isten akarata fejeződik ki. Három ajándékkal akar bennünket meggazdagítani: kegyelem, békesség és szabadság.
Kegyelem. Sokszor halljuk ezt a kifejezést, népmesékbe illő királyok gyakorolják. De mit is rejt valójában? Az ószövetségi kifejezés egy olyan bensőséges kapcsolatra utal, amely megvan az anyaméhben a magzat és az édesanya között, és ez átalakul egy lelki kapcsolattá – akármilyen gonosz legyen az a gyermek, az édesanyának fáj a legjobban. Ez a kegyelem. Azért szereti az édesanya gyermekét, mert az övé. Krisztus Urunk egyik példázatában egy király számvetést tart szolgáival. Kiderül, hogy egyik szolgája 10 ezer talentummal adós (elnagyolva, csak az elképzelés végett kb. 2 milliárd euró), aki, miután nem tud fizetni, elnyeri méltó büntetését. Haladékért könyörög, a királynak megesik rajta a szíve és elengedi tartozását. Ez a kegyelem. Isten számvetésében sokkal tartozunk – Neki és egymásnak, és napról napra növeljük tartozásunkat. Fizetni nem tudunk, Isten szíve megesik rajtunk, és elengedi tartozásunkat. Krisztus Urunk áldozata kellett ehhez. Ő fizetett helyettünk, érettünk, miattunk – nem aranyon és nem ezüstön, hanem a drága vérével tett a Maga tulajdonává. Ezért vagyunk értékesek. Amikor hozzánk közeledik, ezt tartja szeme előtt. Nem számonkér, nem büntet, nem ítél, hanem kegyelmesen közeledik hozzánk, hogy mi se foglalkozzunk azzal, mennyivel tartozunk Neki és egymásnak, hanem kibontakozó életünk legyen példa arra: szeretem Istent és felebarátomat.
Békesség. Nem csupán a békétlenség ellentéte, a háborúság hiánya, hanem Isten és ember megromlott kapcsolatában helyreállított viszonyt, mint az áldások alapfeltételét jelenti. Az engedetlen embernek megromlott a viszonya Istennel. Ezt állítja helyre Krisztus Urunk áldozata. Erről ír Pál apostol, amikor „Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: béküljetek meg Istennel!”. A kegyelmes Istennek fáj az ember elszakadása, engedetlensége, bűne. Ezt nem tudja az ember kifizetni, jóvá tenni. Amit tud: megbánni és töredelmesen megvallani, bízni és hinni, hogy a fennálló gyarlóságot Krisztus áldozata elfedezi. Ekkor áll helyre a kapcsolat Istennel. Ekként tud az ember is békehordozóvá válni, ekként tudnak Isten áldásai megnyugodni életén, szolgálatán.
Szabadság. Az Istentől elfordult ember rabságban él: saját kívánságai, vágyai, szenvedélyei rabságában, melyektől saját erejéből nem tud megszabadulni. Szüksége van egy nála erősebb személy segítségére. Nem emberére, mert minden ember gyarló, és tökéletes ember nincs, hanem Isten segítségére. Ezért volt szükség nagypéntekre. Így szabadít ki minket is Isten, tesz örököseivé és tulajdonává.
Kegyelem, békesség, szabadság – mennyire összefüggő áldások. Urunk szíve megesik minden gyarlóságunkon, elengedi tartozásunkat, helyreállítja Vele való megromlott kapcsolatunkat és bűneinket megbocsátja Krisztus érdeméért. Ezt csak hittel lehet elfogadni, megérteni, és ezért Neki hálát adni. Ezen hitünket erősítse Urunk, hogy kibontakozó életünk hálaáldozat legyen az Ő dicsőségére. Ebben legyen segítségünkre!
Barát István református lelkész