Hirdetés

Karbantartási munkálatokat végeznek az iskolákban

HN-információ
Kisebb karbantartási munkálatokat végeznek a nyár folyamán a gyergyószentmiklósi iskolákban – néhol már befejezték a javítási munka java részét, máshol jelenleg is dolgoznak, vagy épp szeptemberre is marad még belőle. Az általunk megkeresett tanintézmények egyikében sem végeznek nagy volumenű felújítást, noha elképzelések lennének. [caption id="attachment_75070" align="aligncenter" width="1200"] A Szakiban majdnem minden kész. Gyors munka Fotó: Kertész László[/caption] Már készen vannak a fontosabb munkákkal, egy-két apróbb simítás azonban szeptember első hetére is maradt – fogalmazott lapunk megkeresésére Részeg Ildikó, a Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskola igazgatója. A Szaki néven ismert iskola vezetője elmondta, saját rendszere van az intézménynek az állagmegőrző munkálatok elvégzésére: a tanév befejeztével, közösen az adminisztrátorral és a karbantartókkal körbejárják az osztálytermeket, felmérik, hogy melyik szorul komolyabb felújításra, ezt követően pedig összeállítják az ütemtervet, amely szerint dolgoznak. Részeg Ildikó örömének adott hangot azt illetően, hogy a munkálatokba – a meszelést végző szakember, illetve a mérnöknő koordinálásával – szakmai gyakorlatként, egy asztalos-ács szakos kilencedik osztály is besegített, így gyorsabban tudtak haladni. A Salamon Ernő Gimnáziumban is csak kisebb javítási munkálatokat végeznek. Lakatos Mihály igazgató rámutatott, mind az iskolában, mind a hozzá tartozó bentlakásban meszelnek, emellett a tanárit is kimeszelik. Hozzátette, pályázati forrásból a bentlakás melletti régi műhelyépületet is felújítanák, ehhez azonban először a terveket, illetve az előtanulmányt kell elkészíteni. – Őszre marad még némi tetőjavítás, de ehhez már mondhatni hozzászoktunk – jegyezte meg Lakatos. A Batthyány Ignác Technikai Kollégium igazgatója, Farkas Zoltán is csak apróbb munkálatokról számolt be, csakúgy, mint a Vaskertes Általános Iskola vezetője, Bernád Ildikó. Mint mondták: meszelnek, és megjavítják azt, amit szükséges. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!