„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják.” (Lk. 2,1–3) Keresztény testvéreim! Minden év adventjében figyelmünk Betlehem felé irányul, és karácsony sok jelképe, ünnepi dísze közül megelevenedik a jászolbölcső, a bölcsőben pedig a megszületett gyermek, a reménység mosolygó tekintete. Mint minden évben, ebben az esztendőben is felerősödik a császári parancs hangja: az otthon népszámlálást tart, mindenki induljon haza. Annak idején Mária és József a római császár parancsának, az akkori világ urának engedelmeskedett. Összecsomagoltak, és elindultak szülővárosukba, Betlehembe. A rég nem látott szülőföld, a megelevenedett gyermekkori emlékek kísérték őket. Az öröm, a lelkesedés és reménység azonban gyorsan elillant, amikor megérkeztek. A zsúfolásig megtelt városban nehezen sikerült szállást találniuk. Egy vendégfogadós szánta meg őket, fogadta be éjszakára az istállóba, ahol megszületett Jézus. A csillag által vezetett pásztorok és napkeleti bölcsek is ide érkeztek a bölcsőhöz. Ők is nagy utat tettek meg Betlehemig, hogy megtalálják a Gyermeket anyjával, Máriával és apjával, Józseffel, és mindannyian együtt örvendeztek, hogy otthonra leltek. Így szól az evangéliumi tudósítás. A „császári parancs” ma is útra indít bennünket karácsonyhoz közeledve. Ma is vár és „népszámlást” tart az otthon, a család, mert karácsony az otthonról szól, a családról, a gyermekről. Az ünnepre készülve azzal a reménnyel végezzük minden munkánkat, hogy karácsony ünnepén újra láthatjuk családtagjainkat, gyermekeinket. Együtt álljuk körül a „bölcsőt”, a feldíszített karácsonyfát. Magunkhoz öleljük családtagjainkat, és együtt hallgatjuk az angyali kar üzenetét: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk. 2, 11) Keresztény testvéreim! Karácsony mindenekelőtt a család ünnepe. Minden ember számára a család rendkívüli fontossággal bír testi és lelki fejlődésének folyamatában. A család közösségéből indul el életünk. Itt vésődnek lelkünkbe mindazok az értékek, melyekre szükségünk van egy életen át. A családban tapasztaljuk meg azt a megtartó erőt, melyre szükségünk lesz életünkben. Család, befogadó közösség nélkül szánalmas, árva vándorok lennénk. Ezért nagyon fontos, hogy karácsony ünnepén együtt hallgassuk az isteni üzenetet, mely a Názáreti Jézus születésében, életében és tanításában szól hozzánk. Mária, József és a kisgyermek, a pásztorok és napkeleti bölcsek mind együtt voltak, és egy nagycsaládként örvendeztek. Együtt hallgatták az angyali kar üzenetét: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk. 2,14) Karácsonykor haza kell érkezni, de ez az érkezés nemcsak a fizikai útról, az esetleg gépkocsival vagy repülővel megtett több ezer kilométerről szól. Nem. Legelőször is önmagadban kell megtaláld az otthont, a jászolbölcsőt. Hideg, rideg embertelenül zsúfolt világban élünk, és sokszor megvalljuk, hogy annyi a munkánk, hogy önmagunkat sem látjuk. Állj meg karácsonykor, tarts önvizsgálatot: mi az, ami még megvan az otthon békéjéből és nyugalmából? Az ünnepek azért vannak, hogy megtapasztaljuk a lét fizikai valósága mellett a szellemit is. Az ünnep lényege az átélés, az újraélés. Így indul be a megtisztulás folyamata. Ha megtaláltad magadban a tiszta gyermeket, akkor már könnyű elindulni és eleget tenni a „császári parancsnak”. Ha elindulunk haza, az örök karácsonyok otthona felé, Isten gondviselő szeretete segít, hogy megérkezzünk, és megtaláljuk önmagunkat, családtagjainkat, nemzettársainkat. Nemcsak emlékezünk, hanem átéljük a születés, a találkozás örömét, a családhoz tartozás melegét. A bizonytalansággal és természeti megpróbáltatásokkal sújtott esztendő nehéz napjai elfárasztottak. Tudjuk és érezzük, hogy nem könnyű felemelni fejünket. Mégis mi magunk kell legyünk ennek az évezredes üzenetnek nemcsak a hallgatói, hanem az átélői és az átadói is! Van még ehhez erőnk és képességünk, és Isten meglátja szándékunkat, és megáld erővel, bizakodással, hogy induljunk a karácsonyi üzenettel otthonunk, önmagunk felé. Az önmagunk megtalálásának útja nem könnyű, de „velünk az Úr!”, Jézus példája, élete és tanítása segítségünkre van, hogy lelkünket tisztábbá tegyük, és jókedvünket csillogtassuk. Ha elindulunk ezen az úton, karácsonyra megérkezünk a betlehemi jászolhoz. A hosszú vándorlás után Mária és József befogadó hajlékot talál, és a pásztorok és napkeleti bölcsek is otthont találnak a bölcsőben fekvő gyermek mellett. Indulj el, és otthonodra találsz! Csak neked ne lenne otthonod? Csak te maradnál egyedül? Igazán naggyá nőni, Isten gyermekévé lenni csak embertestvéreid közösségében, a családban lehet. Itt lehet igazi karácsonyt ünnepelni, egymás mellett karácsonyi dalokat énekelve szeretetben egymást megölelni. Megtapasztalni, hogy nem vagyunk árvák, magunkra hagyottak. Karácsony ünnepén azért imádkozunk, hogy Isten segítsen megtartani családunkat, testvéreinket, embertársainkat, közösségünket, mint a nagycsalád tagjait. Lukács evangéliumának feljegyzése arról szól, hogy a betlehemi jászol körül mindenki otthonra talált. Azt kívánom, hogy karácsony ünnepén találjunk mind önmagunkra, otthonunkra, családban és közösségben! A szeretetnek Istene adjon erőt és áldást, hogy a megtalált önmagunkat meg is tudjuk tartani! A karácsonyi üzenetet úgy hallgassuk és adjuk tovább, mint gyermekek, hogy igazán emberek lehessünk. Áldott és boldog karácsonyt adjon a jó Isten mindenkinek! Ámen. Kolozsvár, 2017 karácsonya Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök