Egyre több hazánkfia tölti a szülőföldtől távol az ünnepeket. Van, aki évtizedekkel ezelőtt telepedett ki családjával együtt, mások a távolban találták meg a társukat és alapítottak családot. Ezúttal a Magyarországon élő dr. Részegh Domokos fogorvost és a Svájcban élő Méan-Péter Erikát kérdeztük arról, hogyan készülnek a karácsonyra és mit vittek magukkal itthonról? „Amikor otthonról készülődtünk kitelepedni, akkor fél füllel elkaptam két ember beszélgetését. Azt mondta egyik a másiknak: Ha már ez a sok ember elmegy a szülőföldről, remélem, az itthoni tűzből visz magával egy kis parazsat a markában, amivel ott legalább új tüzet tud gyújtani” – írta megkeresésünkre dr. Részegh Domokos, aki Csíkszeredában született, Marosvásárhelyen végezte az egyetemet és Székelyudvarhelyen működött 1989-ig. 1990 óta Mosonmagyaróváron él. [caption id="attachment_19526" align="aligncenter" width="620"] Erika karácsonyi vásárban[/caption] Karácsonyfatalp mint folytonosság „Amit hallottam, megjegyeztem. Úgy érzem, mi hoztunk a markunkban egy kis parazsat, amivel itt, az új hazánkban megpróbáltuk a tüzet újragyújtani. Amikor rakodtunk ki a vagonból, akkor láttuk, hogy a sok minden között ott volt egy háromlábú karácsonyfatalp is. Pedig nem is figyeltünk rá különösebben. De hozzánk, a családhoz tartozott és velünk utazott. Gyerekkori, csodaszép csíki és udvarhelyi karácsonyok! Igen. Azok a karácsonyok igazi ünnepek voltak. A családnak, az összetartozásnak ünnepe volt. Igaz, akkor a gyerekek még kicsik voltak, és ez az ünnepet bearanyozta. Mire kiértünk az új hazánkba, a gyerekkor átszaladt felettük is. De itt volt a karácsonyfatalp, és megpróbáltuk az itteni karácsonyt úgy megélni, mint otthon. Az első években szerencsénk volt, mert itt is olyan havak hullottak karácsony előtt, hogy már-már otthon éreztük magunkat. De azt, amit otthon éreztünk, többet soha nem találtuk meg. Hogy miért? Mert itt karácsonykor nem az angyalt várták, hanem a Jézuskát! És karácsonyra nem töltött káposztát főztek, hanem halat sütöttek! Mi nem követtük az itteni szokást. Mi megmaradtunk a töltött káposzta mellett, és továbbra is az angyalt vártuk. Közben a gyerekek kirepültek a családi fészekből, és maradtunk mi ketten, öregek az új otthonunkban! Bármennyire a család ünnepe a karácsony, mostanra szétszakadva üljük, minden család a maga otthonában, messze egymástól. De azért lélekben együtt vagyunk. Sajnos a külsőségek sem kedveznek a vidám ünnepnek. Nemhogy hó nincs, egyenesen meleg van! Már semmi sem a régi. Vagy csak megöregedtünk?” Nemzetközi családi karácsony Svájcban A csíkszeredai születésű Méan-Péter Erika Svájcban, Vaud kantonban a Genfi-tó partján él, svájci férjével és két gyerekével. Nemezeléssel foglalkozik, munkáit, különleges alkotásait kézművesvásárokon értékesíti, így a karácsonyi készülődéshez a vásárokon való részvétel is hozzátartozik. Amint elektronikus levelében írta, a karácsony előtti napokban próbálja lassítani a túlzsúfolt, túlhajszolt, stresszesnek tartott napokat, sokat társasjátékoznak, és sétálnak a gyerekkel a tóparton. „Ami különbözik az otthoni hagyományoktól, itt nagyon sok kekszet sütnek karácsony előtt, amit egy pár hétre/hónapra bedobozolnak és elajándékoznak” – írta Méan-Péter Erika. „Ez hozzátartozik a karácsonyi készülődéshez. December 24-én itthon ünnepeljük a karácsonyt, nagy izgalommal várjuk az angyalt. Egy kis csengő jelzi, hogy nálunk járt, letette az ajándékokat a fa alá. Kisfiammal magyarul elénekeljük a Mennyből az angyalt, majd vacsorára otthoni ízekkel kényeztetem a családtagokat: a tavaly töltött káposzta volt és sült húsokat is készítettem. A bejglit kevésbé szeretik, így mákos-almás sütemény lett a desszert. Éjféli misére nem járunk, mivel nekem a szentmisék franciául nem ugyanazt jelentik, mint otthon, nem érzem a lelki feltöltődést, amire vágyom. Ha tehetem, az egyetlen magyar adón végignézem a karácsonyi magyar szentmisét. 25-én kerül sor a karácsonyi ebédre a férjem szüleinél vagy nagybácsinál, ahol akár húszan is összejöhetünk. Az ebéd vagy vacsora, mint minden összejövetel, egy aperóval kezdődik: ez tipikusan fehér bor vagy pezsgő, amit étvágygerjesztőnek szánnak, valamint sós sütemények, csipszek, sóspálcikák, ami véleményem szerint inkább elveszi az étvágyat. Az apero alatt mindenki a saját nyelvén elénekel egy karácsonyi éneket, magyarul, svédül, franciául, majd a várva várt ajándékosztás/bontogatás következik a kicsik nagy örömére. Ajándékozás után következik az ebéd. Karácsonyi menüről nem igazán beszélhetünk, mivel nincs egységes hagyomány. Minden kantonnak megvannak a tradíciói, és akár minden családnak is. A férjem családjában régebben a gesztenyével töltött pulyka volt az ünnepi asztalon, desszertnek a fatörzstorta. Azért is válhatott hagyománnyá a fatörzstorta, mert annak idején, mielőtt elmentek az éjféli misére, egy nagy hasáb fát tettek a kandallóba, hogy tartsa a meleget, amíg a háziak a templomban vannak. Ennek mintájára született meg a fatörzstorta ötlete. A családtagok között találunk svéd nemzetiségűt, szerbet, olaszt, én a magyar gyökereimmel, de volt argentin sógorunk is. A tavaly svéd karácsonyt ültünk, az idén következtem volna én a magyar menüvel, de az idei vásározás, meg a két kicsi gyerek miatt kivitelezhetetlen volt nekem, így áttettük jövőre. Az idén fondue lesz a karácsonyi menü: húsleveskockából meg zöldségekből főzött levet fondue-edénybe tesszük, és abban az asztalon készre főzzük a tányérunkon szervírozott, felkockázott nyers húst és halat. Különféle szószokat tálalunk hozzá. A svájci karácsony, Vaud kantonban, ahol élek, a Genfi-tó partján, szerintem az ajándékozásról és az együttlétről szól. Az együttlétet a baráti összejövetelekre értem az ünnepek alatt, számos meghívásunk van, és nálunk is szép számmal megfordulnak ismerősök, barátok aperóra, vacsorára. Ez mindenképp szívet melengető, de nem érzem az ünnep spirituális vonatkozását, amit otthon éreztem egy éjféli mise, egy karácsonyeste után. Az otthoni karácsonynak megvolt a menete, a rendszere, a gazdagsága, amiben volt ajándék, de elenyésző. Itt ajándékhegyek várnak ránk, de a lelkünk üres marad. Persze, a magam nevében beszélhetek, én így érzek. Hiányzik az a hit, az a varázs, amit otthon éltem meg. Próbálom átadni a gyerekeknek a karácsony misztériumát, próbálom fenntartani a hitet az angyalokban, magyarul mesélni nekik, magyar karácsonyi énekeket tanítani. Ennyit tehetek. És talán gyakran, gyakrabban hazajárni, karácsonykor is.” Karácsonykor mindig itthon A harmincéves, gyergyócsomafalvi Mihálydeák Ágnes másfél éve Portugáliában dolgozik, egy Azenha do Mar nevezetű falucskában, de kintlétét átmenetinek tekinti. Megkeresésünkre is itthonról, Gyergyócsomafalváról válaszolt. „Itthon töltöm a karácsonyt, nem is tudnám elképzelni máshol, csakis Gyergyócsomafalván. Egyébként nagy különbséget nem véltem felfedezni az itthoni és ottani karácsonyi készülődés között. A portugáloknál is, katolikusok lévén, fontos a külső-belső megtisztulás. Amit tőlük tanulni lehetne, az talán az egyszerűség. Nem abban mérik az ünnepet, hogy minél több és nagyobb ajándékokat vásároljanak. Az sem fontos nekik, ami nekem a legjobban tetszik, hogy házaikat kidíszítsék mindenféle villogóval. Ugyanígy az utcákon sem látni hatalmas díszeket és főleg nem minden utcán. Fővárosuk központjában egy hatalmas fenyő jelzi azt, hogy igenis, ünnep van, minimális díszekkel. Nem áldoznak hatalmas összegeket arra, hogy feldíszítsék országukat. Nem fontos ez nekik, és ez nekem nagyon szimpatikus. Viszont, bárhová is vinne engem a sors, ha egy mód van rá, karácsonyra hazajövök. Az ünnepi hangulatot sehol máshol nem érzem, csakis itthon.” Daczó Katalin