Kallós Zoltánnal többször, több helyen találkoztam élete folyamán, de leginkább a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság vándorgyűlésein és a magyarországi Néprajzi Szemináriumokon. Megtisztelő volt vele lenni, előadásait, esettanulmányait hallgatni, tőle tanulni a népi kultúra, a néprajzi értékek megmentésének részletkérdéseit. Tőle, aki már a kommunista rendszer kezdetén felismerte, hirdette és cselekedte a magyar nemzeti értékek megmentésének fontosságát. Ezért vállalta a moldvai Lészpedre való átköltözést, azokban az években, amikor mások, pedagóguskollégái „megelégedtek” egy város melletti katedrával, ahonnan nyugodt körülmények között lehetett ingázni… És mindezt bevállalta másodszor is, 1959-ben, amikor, börtönből szabadulva, újból a Csángóföldön kereste boldogulását, azaz: a szellemi kincskeresést. Mert tudta, érezte: a magyar nemzet „szellemi aranya” ott hever a parlagon, csak le kell hajolnia érte… [caption id="attachment_66061" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Székely Ferenc[/caption] Mennyivel szegényebb és hiányosabb lenne ballada- és tánckultúránk, népzenekincsünk, archaikus imádságaink tárháza, ha azokban az években nem lett volna az a vakmerő bátorsága, hogy egy teljesen megváltozott, a történelem viharai által átrajzolt etnikai közösségben keresse és megtalálja a magyar szellemi kultúra gyökereit?! 2016. március 26-án telefonon köszöntöttem 90. születésnapján. Megbeszéltük, hogy pár nap múlva fogad Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány által működtetett otthonban, hogy életútinterjút készítsek vele. Mikor útban voltam Válaszút felé (2016. április 13-án), s maroktelefonon beszéltünk, kérte, hogy legyek egy kis türelemmel, mert épp Magyarvistán van, amolyan „beszerző körúton”. Akkor is gyűjtötte/vásárolta és hozta Válaszútra a Nádas-mente csodálatos varrottasait, fontosnak tartotta: semmi se vesszen kárba… Mintha Kányádira gondolt volna: „be kell hordanunk mindent.” S míg ott voltam, láttam: csak párnahéjból 600 darab volt készleten a Kallós Múzeumban, része annak a 10 ezer darabnak, amit addig kiállítottak, s volt még kb. 10 ezer darab néprajzi tárgy raktáron, aminek a kiállítási lehetőségét azután kellett megoldaniuk – 2017. június 2-án avatták fel a Kallós Zoltán Néprajzi Múzeumot. Amikor eljött az interjúkészítés ideje, s elsőbben köszöntöttem, azt mondta: Nálunk, a Mezőségen van egy mondás: Még nem harangoztak, de már este van… S ezt megismételte beszélgetésünk végén is. Több fotót készítettem beszélgetés közben, majd a Szórványkollégium igazgatója, Balla Ferenc is besegített… Féltve őrzött emlékeim között vigyázom a fényképeket, akárcsak válaszúti együttlétünk összes tárgyi bizonyítékát. Ez volt utolsó találkozásom Kallós Zoltánnal. Kedves Zoli bácsi, valóban este van, s már harangoztak is… Nyugodjon békében! Székely Ferenc A cikk a Hargita Népe március 2-i számában jelent meg.