Hirdetés

Kalandozás Hegedűs Imrével

HN-információ
[dropcap]Z[/dropcap]súfolásig töltötték tisztelői, volt diákjai vasárnap délután a csíkdánfalvi közbirtokosság nagygyűléstermét: Hegedűs Imre János írót, Benedek Elek-kutatót, a település egykori magyar nyelv és irodalom tanárát legújabb, Székelyország – szerelmes földrajz című könyvének bemutatójára várták haza. A tanár úr nem is okozott csalódást diákjainak, lebilincselő előadásban osztotta meg gondolatait hazáról, tájról, nyelvről, irodalomról, történelemről, népköltészetről. Tette és mondta ezt annak ellenére, hogy a jelenlévőknek több ízben is kijelentette: a legújabb műve tartalmára, ismertetésére nem kíván túl sok szót ejteni. Aki könyvét kézbe veszi és fellapozza, tartalmát úgyis megismeri, megtudja – érvelt. Ezt persze egykori diákjai – a Pál utcai fiúk szereposztását máig büszkén vállaló dánfalvi Nemecsek és társai – sem gondolták komolyan: az a „séta” ugyanis, amire Hegedűs tanár úr invitálta hallgatóságát, pontosan a szenvedélye, néhol elfogult, Székelyországba szerelemes író könyvében is kiteljesedő kalandozása volt. Kalandozás térben és időben, amiben egyszerre elevenednek meg a ma hetvenes éveit taposó író gyermekkori élményei a ma történéseivel, az egykori, Orbán Balázs által látott székelyföldi táj és vidék negyven, ötven évvel ezelőtt vagy épp a napokban látható valósággal. Mert erről szól a kötet is: könyvében Hegedűs Imre János Székelyföld térségein – az udvarhelyi Anyaszéken, majd Csík, Gyergyó, Erdővidék, Háromszék, Marosszék, Aranyosszék tájain, illetve a barcasági, gyimesi és moldvai csángó vidékeken – olyan határozottsággal és magabiztossággal vezeti körbe az olvasót, hogy az a folyóvölgyek, az erdők, a dűlők, a hegyormok és a völgykanyarulatok között ismeretlenül is ismerős tájakon jár, észrevétlenül is otthon érzi magát. A sorokat olvasása közben olyan ismerős tájakon, vidékeken mozgunk, mintha csak a szülőfalunk környékén járnánk. Mindehhez ráadásul könnyed hangnem és olyan gazdag képvilág társul, hogy az olvasó valóban azt érzi: az íróval 270 oldalon keresztül a szeretett közös témákról párbeszédet folytatnak, barátilag beszélgetnek, közösen nótázgatnak, a legendákra, történelmi alakokra és eseményekre is együtt emlékeznek. Aki Hegedűs Imre Székelyország könyvét kézbe veszi, valóban sétára és útitársként a szülőföldjébe, Székelyföldbe fülig szerelmes íróra számítson. Hegedűs Imre János Székelyföld – szerelmes földrajz műve a Magyar Napló és az Írott Szó Alapítvány gondozásában, 2015-ben, Budapesten jelent meg. A könyv megjelenését Székelyföldről a csíkdánfalvi, csíkszentdomokosi, székelykeresztúri előfizető olvasók támogatták. Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!