Hirdetés

Kettős könyvbemutató a megyei könyvtárban

HN-információ
Hétfőn délután a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban mutatták be Muzsnay Ákos grafikus életműalbumát, valamint Murányi Sándor Olivér novelláskötetét, amelynek címe: A medvék nem késnek. A grafikussal és az íróval Jász Attila költő és az Új Forrás Kiadó főszerkesztője beszélgetett. Jász Attila a kettős könyvbemutatón Muzsnay Ákosról elmondta, hogy székely gyökerekkel rendelkezik a grafikus, viszont Budapesten született. Jász Attila az első kérdést neki tette fel, arról érdeklődött, hogy mikor és kiben találta meg példaképeit. Muzsnay Ákos egyszerűen felelt: a válasz megtalálható az album elején levő önvallomásban. Jász Attila fel is olvasta a részletet, amelyből kiderült, hogy a grafikus szellemi mesterének Kőrösi Csoma Sándort és Kondor Bélát tekinti. Mint Jász Attila elmondta, Muzsnay Ákos grafikák mellett érmeket is készít, valamint kisplasztikával is foglalkozik. Magyarországi közgyűjteményekben egyebek mellett a Magyar Nemzeti Galériában, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban és Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban is találhatók munkái. Jász Attila szerint Muzsnay Ákos szemlélődő, nyugodt magatartásában óhatatlanul van valami keleties bölcsesség. ‒ Nem akar megmagyarázni semmit, és nem akar szépeket rajzolni, egyszerűen csak segít rádöbbenni a valóságra és a szépségre. Mindebben persze semmi új nincsen. Tudja és teszi a dolgát. A világot nem kell újra és újra felfedezni, megismerni, egyszerűen meg kell teremteni. Újra és újra. A közvetlenség melegével és a kitartás alázatával. Hogy mindez hogyan történik meg a mindennapokban, a gyakorlatban, titok. Arctalan, egótlan titok – mondta Jász Attila. Muzsnay Ákos elmondta, felemelő érzés számára Erdélyben lenni, és főleg Székelyföldön, hiszen szülei itt születtek: nagymamája, Muzsnayné Csizmadia Gabriella ifjúsági író műveit ismerték is páran a közönség soraiból. A grafikus elmondta: sokat tanult szüleitől, édasapja mindig fúrt-faragott, alkotott. Az ő életének is része volt az alkotás, de inkább rajzolás formájában. Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi írónak nemrég jelent meg legújabb, A medvék nem késnek című novelláskötete. Jász Attila kérdésére az író elmondta, három olyan példaképe van, akire felnéz, és nem feltétlenül írói okok miatt: volt tanárát, dr. Fried Istvánt említette, akitől a munkáról tanult, Bodor Ádám írót, akitől az írói időbeosztásról tanult, és Pál Ágoston vadőrt, aki a természet és a művészet összekapcsolásában segített neki. Mint megtudtuk, a kötetben hét novella található, és nem ez az első könyve, amely medvékkel kapcsolatos. Jász Attila kérdésére felelve elmondta: annak ellenére, hogy vadászokról ír, ő maga soha nem akart vadászni. Nem vallja magát sem „zöldnek”, sem vadásznak, ugyanis nincs benne hatalomvágy. A beszélgetésen elhangzott: a novelláskötet az erdőkbe és a barlangokba kalauzol, és a figyelmet az erdő félelmetesnek hitt lakóira, a medvékre irányítja.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!