Hirdetés

Június elején folytatódhatnak a labdarúgó bajnokságok

HN-információ
A legoptimistább számítások sze­rint legkorábban június 5-én rendezhetik az első mérkőzést a hazai labdarúgó-pontvadászatokban, amely a koronavírus-járvány miatt szakadt félbe március 9-én. A hazai szakszövetség szerint háromhetes felkészülési időszak után indulhatnak újra a bajnokságok. Március 8-án játszott utoljára az FK Csíkszereda, a csapat három vereséggel kezdte a ravaszi idényt. Nyár elején javítanának                                                                                                                                     Fotó: Pál Zoltán Videokonferencia keretében egyeztetett a Román Hivatásos Labdarúgók Ligájának (LPF), az 1. Liga tizennégy klubjának, a Román Amatőr és Hivatásos Labdarúgók Egyesületének (AFAN) vezetője, valamint a tévéközvetítési jogokat birtokló cég képviselője a hazai első osztályú pontvadászat folytatásáról. A hétfői egyeztetésen a felek figyelembe vették, hogy Klaus Johannis államfő harminc nappal, azaz május 15-ig meghosszabbítja a szükségállapotot Románia területén. Az egyeztetésen ugyanakkor a felek egyetértettek abban, hogy a szükségállapot lejártát követően a labdarúgóknak felkészülési időszakra van szükségük ahhoz, hogy újrakezdhessék az 1. Ligát, az AFAN javaslatára ezt három hétben szabták meg. Így a legoptimistább forgatókönyv szerint május 16-án kezdhetnék el a csapatok a 2019/2020-as bajnoki idény folytatására a felkészülést, az 1. Liga alsó- és felsőházában pedig június 5-én, pénteken lehetne az első mérkőzést megtartani. A felek abban is egyetértettek, hogy számításba veszik azt is, hogy zárt kapuk mögött rendezzenek találkozókat. Ugyanakkor döntés született arról is, hogy a 2020/2021-es idényre a licenszkérések leadási határidejét egy hónappal kitolják, az AFAN pedig szabályzatmódosítási javaslatot nyújt be a Román Labdarúgó Szövetségnek (FRF), amelyben a június 30-cal lejáró játékosszerződések automatikus megghosszabbításáról szól, amíg véget nem ér a bajnokság. Az AFAN szerint ez az 1. ligás klubok játékosainak 36%-át érinti. Félbemaradt bajnokságok Március 9-én rendezték az utolsó hivatalos labdarúgó-mérkőzést Romániában. Az 1. Liga felsőházában két fordulót rendeztek meg és nyolc van még hátra, az Alsóházban szintén két forduló után szakadt meg a pontvadászat, itt viszont tizenkét meccs vár még minden csapatra. A 2. Ligában – amelynek tagja az FK Csíkszereda is – 24 fordulót tartottak meg, és még 14 lenne a befejezésig, a 3. Liga 5. csoportjában – amelyben a székelyudvarhelyi FC is érdekelt – majdnem a pontvadászat fele van még hátra, hiszen tizenhat mérkőzésen vannak túl a csapatok és tizennégy forduló lenne még a befejezésig. Az U19, U17 és U16-os Elit Ligában az alapszakaszból még egy-egy meccset kell letudjanak a csapatok, köztük az FK Csíkszereda korosztályos gárdái is, ezt követően kezdődne el a rájátszás. Az U15-ös Elit Liga 16. csoportjában az SZFC és az FK Csíkszereda az alapszakasz felén, azaz öt meccsen van túl, és még ugyanennyi vár mindkét gárdára. A női 1. és 2. Liga épp a felénél szakadt meg, a Székelyudvarhelyi Vasas Femina első osztályú csapatára 11, míg a klub másodosztályú gárdájára hat forduló vár az alapszakaszban. A 3. Ligában szereplő FK Csíkszereda ugyancsak a bajnokság felén van túl, akárcsak a klub U15-ös csapata. A teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában a Csíkszeredai Imperial WET, az FK Székelyudvarhely pedig az alsóházban játszott két meccset, a megyeszékhelyi csapatnak még négy találkozója van ebből a szakaszból, majd következne az elődöntő és a helyosztó, míg a Küküllő-partiakra hat meccs vár. A Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában öt meccset tudott le, és még ugyanennyi vár a gárdára, míg az alsóházban szereplő Inter Gyergyószentmiklós és Korondi Junior két-két találkozót játszott, és még négy találkozó vár mindkét csapatra. A megyei labdarúgó 4. Liga Nyugati csoportjában 15 fordulót tartottak meg a március eleji leállásig, és még 11 vár a csapatokra, míg a Keleti csoport alapszakaszában 13 fordulón vannak túl a csapatok és még ötöt kellene lejátszani, ám itt rájátszás is vár a gárdákra. A két csoportelső pedig a megyei bajnoki címért vív majd csatát, a győztes pedig 3. Liga-selejtezőt is játszik. Az 5. és 6. Ligában el sem kezdődött a tavaszi idény. Az 5. Liga Udvarhely körzetiben 13 fordulót tartottak meg a 26-ból, a Csík körzetiben kilenc meccset játszottak a 18-ból, míg a 6. Ligában is kilenc meccsen vannak túl a csapatok a 18-ból. A labdarúgó Románia-kupa megyei szakaszának 4. fordulójában négy meccset február végén lejátszottak, további négy találkozót viszont csak a 2019/2020-as idény folytatását követően rendeznek meg. Statisztika készült Érdekes statisztikai adatokat közölt a hazai labdarúgás helyzetéről a FRF vasárnap. A szövetség adatai szerint az országban hétszázezren fociznak valamilyen szinten, beleértve azokat a személyeket is, akik szabadidős mozgásként űzik e sportot, a leigazolt labdarúgók száma meghaladja a háromszázezret. A szövetség égisze alatt 52 országos pontvadászat zajlik, beleértve a férfi, a női, a felnőtt, az ifjúsági, és a teremlabdarúgó-küzdelmeket is. A szövetség szerint a labdarúgás 740 millió eurós forgalmat generál az országban. A 22 férfiak számára kiírt országos bajnokságokban 126 020 leigazolt labdarúgó játszik, míg a hat női pontvadászatban 2510 a leigazoltak száma. A kontinentális szövetség által 1999-ben indított Grassroots programban 171 240 leigazolt sportoló van, akik hét pontvadászatban játszanak, közülük 144 738-an 8 és 12 év közöttiek. A Grassroots az amatőr vagy más néven szabadidős labdarúgás különféle válfajainak a gyűjtőfogalma, amelybe belefér a gyerekek, a felnőttek, a veteránok, a teremlabdarúgás, a fogyatékkal élők és a nők játéka is. A Falvak-kupája első kiírásán 15 208 játékos lépett pályára, a leigazolt teremlabdarúgók száma pedig 890, akik a RFR által szervezett hét bajnokság valamelyikében játszanak. A szövetség 17 válogatottat működtet, amelyben a 2019/2020-as szezon során mintegy 750 sportoló volt érdekelt, akik átlagban évente száz meccsen lépnek pályára. A FRF szerint átlagban 2,5 millió tévénézőt vonzottak az országon belül a román felnőtt válogatott Európa-bajnoki selejtező mérkőzései – világszinten ez 4,5 millió –, míg az U21-es válogatott tavaly őszi meccseit átlagban 1,8 millió személy követte a tévéképernyőkön keresztül.

HN-összeállítás



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!