Hirdetés

Jó úton a tejfeldolgozás

HN-információ
Az Európai Unióban bárhol vállalhatnak munkát a Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesülete által szervezett sajtkészítő tanfolyam friss diplomásai. A sikeresen vizsgázó sajtkészítők tegnap Csíkszeredában, a megyeházán vehették birtokukba a szaktudásukat hivatalosan is igazoló oklevelüket. [caption id="attachment_93148" align="aligncenter" width="1000"] Bürokráciától mentesülő szakemberek. Immár több mint kétszázan vannak Fotó: László F. Csaba[/caption] Márton István, az egyesület igazgatója elmondta: a friss diplomások egy része azért iratkozott be, mert otthon a családjának szeretne minőségi sajtot készíteni. Mások azért végezték el a tanfolyamot, mert saját panzióval rendelkeznek és a vendégeiknek szeretnének saját készítésű sajtot tálalni. A képzésen ugyanakkor képviseltették magukat a gyimesközéploki és a székelykeresztúri tejfeldogozók munkatársai is, akiknek a meglévő szaktudásuk hivatalos igazolására volt szükségük. – Meg kell tanulják az emberek, ez a mesterség másképp nem működik – szögezte le a vidékfejlesztési egyesület vezetője. Hozzáfűzte: 2009 óta szerveznek rendszeresen képzéseket, tanfolyamokat. 2011-ben már 170 termelő iratkozott be az egyesület tanfolyamára, a képzések külön csoportokban zajlottak a csíkszéki, az udvarhelyszéki és a gyergyószéki gazdák számára. Először ők kapták meg a szakképesítésüket igazoló diplomát. Ezúttal huszonnyolcan végezték el a tanfolyamot, közülük huszonhatan sikerrel vették a vizsgát, ketten lekésték a vizsgaidőpontot, ők szeptemberben szerezhetnek diplomát. Márton István elmondta: jelenleg 220-230 szakképesített termelő dolgozik a megyében. Kifejtette: a tejfeldogozó-ipar jó irányt vett, mert nem csökkent a szarvasmarha-állomány és ezen belül a tejelő tehenek létszáma. Szerinte ez annak tudható be, hogy a gazdák értékesíteni tudták a megtermelt tejet. Az egyesületnek a kistermelők, a kis tejfeldogozók és a nagy tejtermelők, akik naponta 2-3 ezer liter tejet is megtermelnek. Egyre több kistermelő kezdi egyébként kézműves módon feldolgozni a tejet. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke ugyanakkor elmondta: az új diploma egy sor bürokratikus akadályt is elhárít a sajtkészítők elől, ugyanis így már zavartalanul tudnak pályázni uniós és a magyar kormány által kiírt támogatásokra is. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!