Húszéves születésnapját ünnepelte a Csíki Kamarazenekar. A jubileumi eseményt Beethoven-esttel ünnepelte az együttes, a koncertet a megszokott módon a csíkszeredai Vásárnapok keretében, a Szent Ágoston-templomban tartották. A hangversenyen a Csíki Kamarazenekart a Gödöllői Szimfonikus Zenekar egészítette ki, az est szólistája pedig Kelemen Barnabás volt. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművésszel a kamarazenekarral ápolt együttműködésről és az általa kedvelt művészekről beszélgettünk. – Hogyan kezdődött az együttműködés a Csíki Kamarazenekarral? – A jó öreg bevált módszerrel: felkértek, hogy játszhatnék velük, és én örömmel vállaltam. Tehát még működik ez a folyamat, hogy egyszerűen kaptam egy felkérést. De már addig is a médiafelületeknek köszönhetően követtem itt-ott a zenekart. Örömmel láttam, hogy itt milyen izgalmas és magas szintű dolgok történnek, úgyhogy nagy örömmel fogadtam el. Volt egy lemondás betegség miatt, nem tudtam eljönni. Az első együttműködés a csodálatos vírusnak köszönhetően közönség nélkül, online előadással történt. Jó érzés most már a mosolyokat látni. Embert próbáló időszak volt, de sikeresen vettük az akadályokat, és rájöttünk, hogy ezt a kapcsolatot kamatoztatni kell. Most is itt vagyok, aminek nagyon örülök, és már őszre is van terv. – Ez már a második alkalom, hogy együtt lépnek fel… – Ez pedig már, remélem, nekem is köszönhető. Általában elgondolkozik egy művész, ha valahova nem hívják vissza, hogy vajon mi nem ment jól. Nagyon örülök, hogy másodjára is itt lehetek, mert ezek szerint tetszett az eddigi együttműködés. – Mit jelent ön számára együtt dolgozni velük? – Mást és mást jelent most és legutóbb. Nagyon szeretek kamarazenekarokkal úgy dolgozni, hogyha szólót is játszhatok. Most ez egy ilyen igazi szólista, karmester, zenekari viszony, amit nagyon élvezek szintén, mert egy jó barátom és nagyszerű karmester vezeti a zenekart. Most már ismert zenekar van mellettem, nagyon jók az energiák. Múltkor olyan műsorunk volt, ahol művészeti vezető voltam. Nagyon érdekes, hogy most ilyen viszonyban is nagyon érdekes és jó az együttműködés. – Melyek a jövőbeni tervek? Lesz további együttműködés? – Ősszel lesz folytatása az együttműködésnek. Nagyon várom, ez alkalommal művészeti vezetője is leszek a koncerteknek. Így ez is az a fajta együttműködés lesz, mint tavaly. – Ön szerint milyen esélye van egy kisvárosban működő és élő zenekarnak eljutni a nemzetközi porondra? – A Covid-időszakot nézve előnynek számított, hogy mindenki még inkább kezdett figyelni az online térre. Szerintem, ahogyan hozzám is eljutott egy-két koncertje a zenekarnak, így ez egy kihasználandó lehetőség. Hallván, hogy milyen vendégeket fogadtak már, egyik nagyon fontos ilyen kapocs a vendégművészeken keresztül kialakuló hálózat. Ahhoz, hogy jó híre menjen egy zenekarnak, az is kell, hogy máshova is eljussanak a koncertek, az online térben akár. Manapság az a jellemző, hogy a lemezeken rég túl vagyunk. Illetve, hogy a művészek között is szájhagyomány útján terjed a hír, ez így működik. Ha van forrás, nemcsak anyagi, hanem humán is, aki jó kapcsolatokat tud kiépíteni, akkor már csak a jó zenészek kellenek. – Az együttes a jubileumi eseményét Beethoven-esttel ünnepelte. Kinek a művei állnak a legközelebb önhöz? – Mindig azt szoktam válaszolni, hogy mindig a nagy B betűsök állnak hozzám a legközelebb: Bach, Brahms és Bartók. Nem tudom Beethovent a legkedvencebbek között említeni, mert nála nem érzem azt a hihetetlen erős önkritikát, amit az előbb említettek voltak képes önmagukkal szemben mutatni. Beethoven is olyan nagyság, aki ugyanolyan zseniálisat tudott alkotni, mint az előzőek, de mégis, a gyengébb műveit ki tudja milyen oknál fogva megrendelésre, határidőre kellett írnia, és kiadott olyan műveket is, amelyeknél nem érződik az a mindent felülíró zsenialitás, mint a legjobb műveinél.

Szilágyi Dalma-Orsolya