Jégpálya a templom előtt: Az aknában történt meghibásodás

HN-információ
Egy aknában történt meghibásodás miatt folyt a víz s fagyott jéggé az elmúlt napokban Gyer­gyó­szentmiklóson a Szent István-templom előtti téren. A hibát már korábban megtalálták, de mivel alkatrészt kellett rendelni, csupán tegnap sikerült megjavítani. Jégpályává változott az elmúlt napokban a Szent István-templom előtti tér a Bucsin negyedben. A gyerekek kedvenc szánkózóhelye van a templom mellett, s néhányan azzal viccelődtek, hogy ezután korcsolyázni is lehet. – A közüzemek munkatársai a múlt héten megtalálták a probléma okát, az aknában elszakadt egy tolózár, emiatt folyt a víz az utcán – mondta kérdésünkre Lukács László, a szolgáltató igazgatója. Hozzátette, nem tudták azonnal megjavítani, ugyanis meg kellett rendelniük a szükséges alkatrészt, s miután az megérkezett, tegnap hozzáláttak a javításhoz, emiatt a közeli lakásokban több órán keresztül szünetelt a vízszolgáltatás. Hozzátette, nem tudják pontosan, mi okozta a meghibásodást, de valószínű, hogy az elavult rendszer számlájára írható. Télen egyébként gyakoribbak a csőtörések vagy egyéb meghibásodások, ugyanis a fagy és olvadás miatt mozdul a föld. s vele a vezetékek is. Len Emil alpolgármester az ügy kapcsán azt mondta, régi a rendszer, ha valami tönkremegy, nehéz beszerezni a szükséges alkatrészeket. Megjegyezte, amíg nem sikerül átállni az új ivóvízhálózatra, addig még történhetnek hasonló esetek a város különböző pontjain.

Lázár Hajnal



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!