borús égbolt
Járt utat járatlanért
Sokat járok gyalogosan Gyergyószentmiklós utcáin (is): figyelek ilyenkor, fürkészem az emberek arcát, beszédfoszlányokba hallgatok bele, egyszóval együtt lélegzem a várossal. Lefelé nem nagyon szoktam nézni, s néha bizony megtörténik, hogy megbicsaklik a bokám, pocsolyába lépek, vagy esetleg elbotlok valamilyen járdára, útszélre nem illő tárgyban. De nemcsak a szürke hétköznapokon veszem nyakamba a várost, hanem hétvégén is. Kedvencem a szombat délelőtti piac, és mivel ritkán jutok el, élvezem minden pillanatát, a sokszínű kínálatot, a hangulatot, és legtöbbször a nyüzsgést, tolakodást is békésen viselem. Még azzal is megbarátkoztam, hogy parkolóhelyet nehezen lehet találni a környéken, és általában még a városközpontig sem megyek be autóval, a legközelebbi lakónegyedben hagyva a járgányt inkább sétálok. Egy ideig lehet kellemesen lépegetni, a központi városrészen szép új járda van, viszont ahogy a piac felé vesszük az irányt, egyre rosszabb a helyzet: a Békény utcában például nincs biztonságos átjáró a piac bejáratához, nem is lehet, hiszen a kátyúktól hemzsegő útszakaszra fel sem lehetne festeni. Valahogy sikerül átjutni az úttesten, a Békény-patak fölötti bejárati rész deszkázott ugyan, de bent sem fogad túlságosan ígéretes összkép. Esőben sáros, napos időben poros a piactér, az árusok asztalai is hagynak kívánnivalót maguk után – nem a portékák szempontjából, hanem a kommunizmus hangulatát idéző berendezés miatt. A vásárlás végeztével, a piac hátsó kijáratánál is nehézségekbe ütközöm, ami a közlekedést illeti: a gödröket és a tömeget is egyszerre nem lehet kerülgetni, ezért igyekszem nem nekimenni senkinek, és közben a kínálatot is figyelni, hiszen a Fürdő utca egy része is piactérré változik szombatonként. Ugyanilyen elkeserítő képet nyújt a Rózsák, a Meszes és az Mezőgazdász utca is – csak hogy a piac környékén maradjunk. De sétát tehetünk másfelé is, például a temetőbe: a Kórház utcán végighaladva egészen kényelmesen lehet menni gyalog és autóval egyaránt, mert viszonylag jó állapotban van az út: visszafelé azonban eszünkbe se jusson a Temető utcán végigmenni a Gyilkostó sugárútig, mert itt ugyancsak nehezített a pálya. Gyalogosan elhaladva ezen a részen mindig megcsodálom az örmény temető ódon bejárati kapuját, s innentől az utca végéig lévő tízméteres szakaszon piskótaköves járdarész boldogít: kérdés, hogyan és miért került éppen arra a rövidke szakaszra. Kiérve az utcából a felszegi városrész felé indulok, sokáig gyalogolok a biztonságos járdán, de tudom, hogy egyszer ez is véget ér. És valóban a városból kivezető jókora szakaszon az útpadkán tudok csak haladni. Kiérek a házak közül, felkapaszkodom a meredek oldalon a Both vára kápolnához. Odafent remek kilátás fogad, csodaszép a város a lenyugvó nap fényében. Lábaimra téved a tekintetem: sokat látott túrabakancsom színe nehezen megállapítható a rárakódott sár miatt. Pedig csak egyet sétáltam a városban.
Boncina-Székely Szidónia
